Tavaly, október 29-én még csak nem is sejtettem, hogy teljesen meg fog változni az életünk év végére. Egy új blogíró poziciót kell találnom megint. 

Annyifélék vagyunk mi, emberek. És azt látom a világban, hogy egyre kevesebb esélyt adunk egy másik ember felfedezésére, megismerésére. Egyre kevésbé vagyunk kiváncsiak másokra, és egyre inkább akarjuk azt, hogy mások legyenek kiváncsiak ránk. Csak folyton visszaidézzük mások, vagy saját nézőpontunkat az emlékeinkről. Csak saját valóságunk rabjaiként vágyunk rá, hogy megértsenek, de mégis oly nehezen tudunk megnyílni valaki más számára. Főleg, ha önmagunk számára is. Annyira felszínes lett ez az egész. Azt látom a világban. 

Meg hogy nem tudjuk megkülönböztetni a véleményt a ténytől. Elvesztettük a hitünk. Az országvezetőkben, a tudományban, a szakvéleményben, az emberekben. Annyi rossz történik a világban, annyi gonosz cselekedet, hogy ösztönösen a rosszat feltélezzük sok-sok dologban. Az emberi gonoszságban, valakik rossz akaratában, gaztetteiben hiszünk inkább. Hisznek. Én próbálok ennek ellenállni, és továbbra is a jót látni, a jót keresni a világban. 

Január elsején véletlenül láttam két perc híradót, két hírt. Az egyik arról szólt, hogy egy rendőrt meglőtték, és azt hitte belehal; főcím: ne haragudj, de meg fogok halni - mondta telefonon édesanyjának, miközben a mentőket várta (spoiler alert: nem halt meg). A másikban valaki megölte az édesanyját. Kérdéses ezek után, hogy miért nem akarok ezekről tudni? A mostanában divatossá vált, és sokszor könnyelműen használt szóval élek: káros. Ez a káros. 

De valakik valóságába ez is belefér. Valaki valóságába belefér, hogy felelőtlenül száguldozzon az utakon akár mások életet is kockáztatva ezzel. Valaki valóságába belefér...

... hogy pincérként egy kocsmában miközben odajön az asztalodhoz leszedni a poharakat, elvegyen egy szeletet a rendelt pizzádból.

... hogy a haverjaival egy házibulin összetörje a berendezést egy bérelt hétvégi házban. 

... hogy lopjon másoktól, és piára költse. 

... hogy azt a tátongó űrt az életében drága megvásárolható dolgokkal próbálja kitölteni rendületlenül. 

... hogy a föld lapos, a járvány egy biológiai fegyver, és irányítani akarják az embereket chipeken keresztül. 

... puszta kézzel gyilkolja meg az édesanyját. 

Ijesztő hely lett ez a világ. Eddig is azt gondoltam, hogy az én törékeny lelkemnek és érzékenységemnek egy borzasztóan nehezen elviselhető, kiábrándító hely. De napjainkban, gyakran azt választom, hogy inkább ebbe bele sem gondolok. Hogy olykor még edukációtól függetlenül miket képesek elhinni az emberek. Hinni. Hiszen az ember olyan sok mindent nem tud biztosan, egyszerűen nincs tényleges információja, bizonyítéka az eseményekről, mégis olyan meggyőződéssel közli a véleményét, a hitét, mintha nem is létezhetne más valóság annál, kizárt egyéb alternatíva. Ijesztő.  

Azt álmodom, hogy egy zöld, virágos réten szaladok át a fák felé a napsütésben. 

Nem az év ilyen vagy olyan. A hozzáállásunk.