minden egyéb.

*ááá. minden olyan fura megint. nem hiába ez 2014 szava. FURA. annyi, de annyi minden kavarog a fejemben. úgy indulok most, mintha meghalni mennék, s tudom, hogy nagyon sokszor fogom ténylegesen annak a határán érezni magam. jól érzem magam és félek, lelkes vagyok és bizonytalan, egész nyáron hiányzott a város, most meg legszívesebben maradnék itt. úgy érzem, hogy ugyanott lennék, ha nem mennék vissza, mint amikor elvégzem és hazajövök. lelkiismeret furdalásom van, mert most láttam igazán, hogy mit is jelent itthon anyuéknak, hogy én egyetemen vagyok, és ezzel szemben mit jelentett eddig nekem. rosszul érzem magam, és a legfájóbb az, hogy nem tudom megígérni, hogy változni fog a hozzáállásom. az biztos, hogy jobban fogok igyekezni. szóval megint pakolás, s az összes közül ez a legnehezebb, mert nem tudom mit vigyek magammal, és mit hagyjak hátra. végleg. ezen a nyáron éreztem a legjobban, hogy mennyire fontosak a barátaim, és jó érzés volt megtudni, hogy én is fontos vagyok nekik. annyi sok szép úgy élménnyel gazdagodhattam. annyira szerencsés vagyok. most meg ettől is félek. hogy nem lesz mindenkire annyi időm, mint amennyit szívem szerint szánnék. meg a féltékenykedések, és ebből adódó viták, és zűrök. nem szeretem a két tüzeket.

*a meló. hát igen, egy hónapot voltam hivatalosan alkalmazva egy call center-nél. gyorsabban eltelt, mint bármelyik másik 1 hónap a nyáron. nagyon sok mindent tanultam, nem csak a munkáról, hanem az időről, emberekről. nagyon sok hasznos tapasztalattal jöttem el, amiért hálás vagyok. persze nem egy olyan munka, amit tudnék hosszútávon csinálni, ebben a formában biztosan nem. nyolc órában hazudni, és még fizetik is. hogy is mondjam.. így is eleget hazudozom, nem szeretnék ezzel foglalkozni. gyakran azon kapom magam, amikor lehetnék teljesen őszinte is, nem lenne belőle gond, akkor is hazudok. jól esik. ez azért fura, nem? mármint van egy ilyen betegség is. meg ugye a családomban sem olyan ritka dolog az elmezavar, és az ideggyógyászat gyakori látogatása, szóval kezdjek most félni? tehát, megtanultam, hogy a másodpercek is nagyon sokat számítanak. hogy nagyon sok román paraszt van. hogy nagyon sok kedves román van. hogy nem tudom úgy végezni a dolgomat, ha hülyének néznek akik megmondják, hogy hogyan végezzem. nagyon sok minden múlik a szerencsén. hogy ha azt mondják, hogy nincs székely akcentusom, az lehet nem bók is. azt kell csinálni, amit mondanak, akkor is ha hülyeséget beszélnek. meggyőzőképességeim közel sem olyanok, mint ahogy azt elképzeltem. (vagyis nagyban függ attól, hogy ismerem-e, akit meg akarok győzni, milyen érvekkel hathatok rá stb. pedig azt hittem az a 3 év gyakorlás meg fog mutatkozni)
+ megismertem egy nőt. nem igazán létezett nekem eddig olyan, hogy példakép. Apukámra nézek fel nagyon. ő egy olyan típusú ember, aki mindig is érdekelt, jó lenne/jó lett volna megismerni. de most találkoztam valakivel, aki mentalitásban, értékrendszerben, hozzáállásban egy olyan ember, amilyennel én eddig még nem találkoztam. szeretnék rá hasonlítani, egyszer majd talán olyan lenni, mint ő.

*ambivalencia. úgy képzelem, hogy felmegyek Kolozsvárra, megismerek egy kedves, okos fiút, és hümhüm. aztán meg eszembe jut, hogy majdnem egy éve, hogy vége. egy év. és hiába mondom, hogy nem érdekel, hiába nem beszélek szavakkal róla, hiába érzem jól magam, hiába nem sírok. annyi kell, hogy meglássam az édesanyját az autójukban, és kész, végem. megint. azt hittem, úgy gondoltam, hogy túl vagyok rajta, hiszen egy éve. de még mindig zavar, ha kimondják a keresztnevét, nem dobtam ki semmit, nem volt szívem hozzányúlni a dobozokhoz, csokis papírokhoz, virágokhoz, levelekhez. elolvastam egy 2011-ben írt levelét az előbb, ezzel a gondolattal fogtam neki, hogy:
"megmutatom milyen kemény vagyok." a végére könnyes volt a szemem. azt írta, hogy imád. s egy éve azt mondta, hogy nem szerelmes már belém. akkor most hogy a kurvaistókfaszába higgyem azt, hogy találkozok majd egy kedves, okos fiúval és egymásba szeretünk, és minden rózsaszín lesz??!! hogy a francba bízzak meg megint valakiben, amikor egyik napról, hónapról a másikra elmúlhat minden amit érez. neadjisten, hogy mennék férjhez, amikor tele van minden válással, mert hogy kapott egy jobbat. honnan tudjam, hogy valamikor nem kapok egy jobban, vagy ő? honnan tudjam, hogy nem ő volt-e a legjobb, s megcseszhetem, mert soha senkivel többet nem leszek olyan boldog? azt hittem elég, ha elhatározom, hogy elengedem. azt hittem elég, ha bízom az időben. de nem állok készen eltemetni ezt az egészet, akármilyen régóta is gyászolom. fura... ezt néha azért érthetőnek találom, hiszen együtt nőttünk fel, általa (is) lettem az, aki vagyok, nagyon sok mozdulata, szava, viselkedése bennem él tovább, úgy beszélek néha az emberekkel, ahogy ő beszélne. szóval. ja.

*megnyertem egy pályázatot. van egy ilyen magazin, hogy Lendület, s az írt ki még nyáron egy Every summer has a story pályázatot, s esszé/novella/blogjegyzés kategóriában én lettem az első. a számat nem tudom összefogni, annyira örülök. kapok könyvcsomagot s minden, de nem az a lényeg, hanem, hogy annyi, de annyi mű közül, pont az enyém tetszett a legjobban valakiknek, ez fura kicsit, és hihetetlen :) mellesleg az egyik itteni írásomat küldtem be, csak kicsit kibővítettem, s egy fiúval - aki nem az ihlető volt - átvirrasztott éjszaka után írtam hajnali 6kor. szóval elég kemény. de úgy örülök.

*Kalapos. most, hogy melózni jártam, volt, hogy bementem 7-re s 8-ig vagy valakivel, vagy egyedül kávéztam egyet. a Kalapos az a kávézó, amelyik 7-kor nyit, nagyon hangulatos hely, és nagyon szeretem. az új Kalap. mert hogy elköltözött. a régi hely olyan volt, mint egy második otthon. 10. közepétől szinte minden nap bementünk. ott kávéztunk 8-ig, ismertük a pincéreket, ahogy megérkeztünk, főzték  is a kávét, délután meg hozták a sört, ott fagyoskodtunk előtte, amikor késtek a pincérek, és ott szerettem szépen lassan bele a legjobb fiúbarátomba. utána meg még két évet jártunk oda. megvolt az asztalunk, a kedvenc székeink, a kedvenc pincérek, hogy ki hova ül, hogy hánykor indulunk, hogy beérjünk órára, elérjük a buszt, stb. belevéstük egy pár asztalba a neveink kezdőbetűit, szívecskét rakva közé. szakításunk előtt kicsivel költözött el. most kicsit sem hasonlít régi önmagára, a székeket, asztalokat újrafestették, van vakolat, ami tényleg fura, mások a kalapok, a festmények a falon. szóval az egész hely olyan más. és olyan jól esett ott üldögélni reggeleken kávé és cigi mellett egyedül, és ráeszmélni, hogy annyi minden olyan más lett. én is többek között, amit most nagyon pozitívan kell értelmezni. talán nem voltam ennyire megelégedve még önmagammal és a helyzetemmel. legalábbis régóta nem. rájönni, hogy boldog vagy. a legszebb érzés. eszmélet.

sírás helyett

azt gondoltam sokáig magamról, hogy én aztán egy nagyon tapasztalt, nagyon sok mindent megélt ember vagyok. francokat! annyira naiv és annyira kishitű vagyok. olyan sok érzést nem éltem még át, amikkel elméletben tökéletesen tisztában vagyok, de a valóságban kezelhetetlenül újak. szeretném. igen. bár. akárhányszor, miután találkozom vele, órákig letaglózva érzem magam, mintha csak újra és újra elvenne egyet abból a kevés illúzióból, amikből felépítettem a magam védőfalát. visszaránt a földre, kétszer pofon üt, s mosolyogva továbbmegy. a legrealistább barátom talán, akire úgy felnézek, s sajnálom, hogy sokan nem értik meg, hogy miért, s őt sem. többször választottam, vagy találtam olyan barátra, akit nagyon sokat elítélt/nek, nem tudom miért van ez. holdszerű ígéret, sötétben a legszebb. sokat kerestem, és megtaláltam valakit, aki elment, mielőtt megtalálhatott volna. itt hagyott búcsúzóul négy keserű szót: mi lett volna, ha? olyan új dolgokat tanulok meg nap, mint nap, amiktől csak még életszerűbb lesz, hogyismondjam, az élet. a munka legfontosabb szabályai: azt kell csinálni, amit mondanak, akkor is, ha hülyeséget beszélnek. nem köszönhetsz úgy el, hogy visszhall. nem megy nekem. nem vagyok elég pofátlan, elég rámenős ehhez a feladatvégzéshez. annyit hazudtam összevissza, annyi mindenkinek, most mégsem megy. hányingerem van a mondatoktól, amiket el kell mondjak, amit kell csináljak. lelkiismeret furdalásom van a sok szegény ember miatt, akikkel azt teszem, amit mondanak, hogy tegyem, mert nekem kell a pénz. érzem a képmutatásszagot a levegőben. félek, hogy sokkal cinikusabb és érzéketlenebb leszek emiatt. még csak pár hét. cj. szoba.társ. enjoy the ride. ajjajj. most sírnék. nagyon elkeseredtem, s tényleg sírnék. kicsit segít az, ha csak elképzelem. sosem bocsájtom meg magamnak, hogy életem egyik legelcseszettebb szakaszában ismert meg. fáj a fejem. kb. olyan érzés, mint amikor a volt szerelmeid lelkei leszállnak a gyomrodba, ott darabokra szakadnak, aztán kihúzzák belőled a szíveden keresztül a szádon. zöldbe öltözött boldogság. kudarceső. ha introvertált lennék, eddig megőrültem volna. vajon milyen érzés lehet szeretni engem? szia. nehéz eset vagyok. szia. szeress. szia. belém. hova mehetnék? aludni kéne pár hetet. mindjárt egy éve, és már olyan szépen, összeszedetten és nyugodtan tudok beszélni, és olyan jó érzés. láttam egy embert összeomlani a napokban. emlékeztetett magamra régről, önző dolog, de kellemes érzés volt, hogy nem ismertem fel a mostani magam benne. legyen mindenki most már egyetemista. juhú! álomra várva. na mindegy. pozitividezeteknyomoreknapokra.com. elcsúszni a kádban, és seggreülni. kopik le az írás a pólóról. vajon mi van vele? vajon velem mi van?

Effy

Lendületben. 

már csak abból a meggondolásból, hogy 

így már van értelme, így már verseny.

már nem hiányzik ő, csak a keze.

nincs több te. én maradtam egyedül. 

attól borultam ki, hogy láttam egy képet, amin pont olyan szobabútor előtt volt egy kisfiú, mint amilyen az én szobámban van.

egyedül viszem véghez közös terveinket, így próbálom utálni.

válaszold meg magadnak ezt a kérdést, Réka.

miért az ilyen gyökerek érvényesülnek?

jobban félek a kudarctól, mint a lehetőség elszalasztásától.

a pirulós emberek megbízhatóbbak.

semmi nem elég jó ahhoz, hogy elkezdhessem a beszélgetést, ezért inkább el se kezdem.

folyik ki belőled a hülyeség, Réka!

na hogy vagy édi? :D

mikor lesz a következő szülinapom?

én nem haragszom senkire.

idegesít, hogy azon gondolkodom, hogy lehet nem is szerelem volt.

be kéne már rúgni.

túl sok reményem fektetem a nagy valakibe, aki majd jönni fog és egyszer csak 

régen még idegesített is, hogy nem gondolok rá annyit. fejlődök.

s ha nem leszek többet szerelmes?

álomszünet

kikapcsol a fény.

meg még az hiányzik, hogy nem érzem magam biztonságban.

illuzióvesztés

nem mozog, nem beszél, nem lélegzik.

bár sose látnám többet. a megvakít a szerelem nem ide illik, ugye?

attól félek, ha végéhez ér bennem ez az egész, nem fogok tudni többet úgy írni.

shake it off!

kitáncolni aminek nincs helye bennem.

el is kellett volna hagyjam amikor azt mondta, hogy: nem értelek, Réka.

széttévesztés.

akinekanevétnemmondjukki16

most hogy mondjam azt, hogy ne hagyj egyedül, kérlek?

most félek ettől.

néha olyan, mintha meg sem történt volna.