Megállíthatatlanul

A nyár utolsó éjszakája.
Ami tulajdonképpen hülyeség, ha azt vesszük, hogy miért épp ezek a nyári hónapok, miért most van éjszaka, miért így van felosztva egy év stb. szóval az idő értelmezési és rendszerezhetőségi nézőpontjai alapján.
De mégis.
Tavaly ilyenkor írtam egy üzenetet magamnak anyum telefonjáról: Átsírni a nyár utolsó éjszakáját. Igen, még most is emlékszem. Szörnyű volt. Egy újabb szinte-szakítás, sok veszekedés, piálás, és sírás. Szóval ja. (one less problem without you)

Tehát lejárt a nyár, mi? Még jó, hogy van egy hónap valami, s az is ki tudja, holnap kiderül.
Egyre csak múlik. Minden.

1 2 3 1 2 3 Drink!

Olyan..olyan sok mindent le kellene még írni.

Miért házasodnak meg az emberek? Nem szeretem az esküvőket. Ülni, állni és nézni, ahogy két ember összeköti az életét, örökre, halálig. Közben meg arra gondolni, hogy nem volt olyan esküvő évek óta, ahol nem azt képzeltem el, hogy egyszer én fogok az oltár előtt állni.. vele. Szóval ülni, állni és hallgatni, ahogy ismételik a pap után az eskü örök érvényű szavait, mintha csak az óvodások ismételnék az óvónéni után az aznap megtanult szavakat. ... míg a halál el nem választ. Isten szemében felbonthatatlanul életük végéig együtt lesznek. Hogy lehet megesküdni, hogy valakit szeretni fogsz, halálodig? Hogy lehetsz biztos benne, hogy évek múlva nem találkozol valakivel, akit sokkal jobban tudnál szeretni, úgy, ahogy azelőtt senkit? Hogy mondhatod azt valakinek, hogy szereted, amikor valaki mást szeretsz már évek óta, de tudatosan elnyomod az érzést, viszont, ha egyszer azt mondaná, hogy: gyere! te mindent hátrahagyva mennél? Szóval stóla, gyűrűk, pap után ismételt félmondatok, aztán a fényképek, mert minden rokonnak szüksége van egy képre, amelyen az egyik félről tulajdonképpen semmit nem tud, csak a nevét, és a lagzi. Aminek tulajdonképpen az a célja, hogy együtt ünnepeljenek a meghívottak a párral, nem? Régen így volt? Mert mára mintha annyi lett volna belőle, hogy mindenki szépen felöltözik, megcsináltatja a frizuráját, körmeit, hogy azért lássák, hogy megtehetik, elmennek, panaszkodnak az ételre, a zenére, az ültetésre, beszélnek másokról, táncolnak, mert hát lagzi, és kell táncolni, hát nem is azért, mert élvezik, odaadják az ajándékot, és hazamennek. Az ifjú pár pedig ül a mindenség közepén, immár ketten örökre, és ha kicsit is élveznék az egészet, talán nem is lenne rossz. De mindketten 10 percenként órájukat nézve, egyet szép szerelmesen össze nem mosolyogva, stresszesen ülik végig az egészet. Akkor miért? Miért házasodtak össze, ha életük egyik legboldogabbnak minősülő napját nem élvezik? Ez a megnyilvánulás persze hatással van az egész násznépre. Az örömszülők nem örülnek, mert tudják, hogy nem lesznek boldogok, a közeli barátok megunták elmagyarázni, hogy rossz döntés, próbálnak illedelmesen támogatónak tűnni, de nem tudnak örülni. Az ismerősök meg azt látják, hogy egész este egyik sem mosolyog. (Persze el lehet kapni az egy éve házas fiatal párokat, és látni, hogy mennyire szeretik egymást, és milyen jól elvannak, vagy a 40 éve házas táncoló párt, és látni a férj tekintetében, hogy feleségét látja a legszebbnek az egész társaságból, vagy a szüleimet, ahogy táncolnak, és úgy néznek egymásra még mindig, hogy biztos lehetek abban egy pillanatig, hogy csak a halál választhatja el őket) Én meg azt látom, hogy az egyik régi gyerekkori játszótársam hogyan teszi tönkre az életét. És nagyon sajnálom. Minden erőmbe belekerül, hogy vidámnak tűnjek, és ne a sajnálatot lássa a szememben. Ha két ember szereti egymást, akkor elvileg boldogok kellene legyenek együtt, nem? Hát nem épp. Vagy ha tudják, hogy nem lesznek boldogok együtt, miért házasodnak össze? A megszokás, és az nehogy-kifussunk-az-időből szerintem még nem elég ok. Mindegy. Én ha férjhez megyek, akkor az lesz életem egyik legszebb napja, és ha nem vagyok biztos benne, hogy az lesz, akkor nem megyek férjhez. Tanulság: ne vedd el a legjobb barátod testvérét feleségül, ha a szüleik nem kedvelnek téged, plusz a te szüleid sem kedvelik őt, ha 9 évvel idősebb nálad, és azt hiszed, hogy szereted, közben meg csak félsz, hogy már nem kapsz senkit, ha őt nem veszed feleségül. 

- Sajnálom. -

Update: állítólag a menyasszony, azaz már feleség terhes.

Ez egy falu. A nők tárgyként vannak kezelve a legtöbb helyen. Amikor a 65 éves bácsi odajön hozzám, és azt mondja, hogy: Réka, hát hogy megnőttél, és megfogja a mellem, akkor mit tehetnék? A legszebb az egészben, hogy még csak senki meg sem botránkozik. Mert hát ez majdhogynem természetes. / Azért nem tudnék soha egy falusi, vagy egyetemet nem végzett, vagy ha nem is egyetem, de legalább egy nem okos, értelmes fiúval összejönni, mert nem tudnám elviselni, hogyha nem érdekli, hogy mi van bennem. Hogy nem kíváncsi rám, úgy ahogy én szeretném, és úgy, ahogy én kíváncsi vagyok rá. / Itt pedig az van, hogy minden részeg seggfej odajön, a szemembe alig tud nézni, mert végig a dekoltázsomat bámulja, ilyeneket mondanak, hogy úgy vonzza a pillantást, mint egy mágnes, meg hogy, ha a barátnődnek kis melle van, akkor szex közben erről fantáziálsz stb. Ez az a pont, amikor nem élvezem, hogy ilyen melleim vannak, kabátot veszek, és eltakarom. Test. Ennyit látnak. Parasztok, ha úgy tetszik, egyszerű emberek - én meg ennyit.
- Nem sajnálom. -

Hazudni kéne még sokat. Akkor megtudnám, hogy hogy is van ez. Mert néha csak akkor jövök rá, hogy az, amit mondtam nem igaz, miután kimondtam. Szóval valaki fel kellene tegye azt a kérdést, s én megint kellene rá válaszoljak, hogy tudjam, igaz-e, amit mondok, vagy nem. Igaznak tűnt pár hete, s olyan jól esett. Minél rövidebben mondom el, hogy mi történt, annál kevésbé érdekel, s ahhoz képest, hogy januárban vagy 15 percen át beszéltem, most összefoglaltam szépen 7 mondatban kb. Az azért már teljesítmény. Kezdek büszke lenni magamra. Ami meg azért nem jó, mert lehet elbízom magam. S azt nem kéne. De a lényeg, hogy még egy hónap s utána. Ajjajj, előre félek. Annyira, de annyira várom. Olyan jó előérzetem van ezzel az októberrel kapcsolatban. Nem is telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Alig alig alig vááárom!

Édinek szólított. Azt hiszem nem is volt pasi, akivel valaha rendesebb lettem volna, mint vele. Sőt, ha átgondolom, akkor azért összességében elég sok fejtörést okoztam a pasiknak, vagy elég sokszor megbántottam őket. A francba. Ezentúl lehet úgy kellene kezdjem az ismerkedést, hogy: szia, Réka vagyok. és amúgy nehéz eset. Hümhüm. Nehéz szeretni, ha nem akarom, hogy szeressenek. De hogy is hagyhatnám?! Hogy higgyem el, és bízzam rá magam (megint!) valakire, és aztán csalódjak? :) Ahogy elnézegetem a gondolataimat, kezdek egyre cinikusabb és hitetlenebb lenni. Néha. Mert ugye vannak pillanatok, amikor elhiszem, hogy rátalálok egy szép, kedves, okos fiúra, akivel majd lesz egy gyönyörű esküvőnk egyszer. Bizony! :)

S21E01

huszonegy év. egy tanulmány szerint az agyunk jobban emlékszik a negatív élményekre, mint a pozitívokra, ez segít megvédeni magunkat. nálam ez lehet fordítva van. vagy hangulattól is függ, de - mosolyogva tekintek vissza erre a 21 évre. nekem vannak a legjobb barátaim! el sem tudom képzelni hol tartanék nélkülük. úgy szeretem őket, s úgy szeretem, hogy úgy szeretnek.

a bizonytalanság konstans csak. kezdődik a harmadév, s én csak arról tudok beszélni, hogy mennyire utálom az egyetemet, s hogy szinte bármi mást választhattam volna helyette, sokkal jobban élvezném. mi lesz, mi leszek, hogy lesz, hogy leszek, hol leszek, kivel leszek stb.

most mennék - bárkivel talán, - csak hívna. szerelembe kellene essek. csak még egyszer, hallám mi lesz. így túl sok az energiám, s zavar, hogy nem okozhatok örömet. hogy nincs szüksége rám úgy senkinek.

ha valakire haragszom, akkor haragszom. ezért nehéz pl. a szobatársamnak lenni. ha megbántottak, akkor képes vagyok nem beszélni azzal, aki megbántott akár hónapokig. bármennyire kedvelem, és bármennyire hiányzik, de amíg nem múlik el a haragom, addig nem foglalkozom vele. s ha az az ember tudja, hogy fontos nekem, és hogy ezt szoktam csinálni, és még akar barátkozni velem, akkor kivárja azt az időt, amíg megnyugszom, ha nem, nem.

megértem, hogy nem értették a többiek a csíki fiút, de nekem nagyon jót tett. mármint így, hogy semmi se lett, de olyan, mintha nem telt volna el hiába az a hét, mert vártam, hogy csörögjön a telefon, és csörgött, és mosolyogtam az üzeneteken, és elképzeltem, hogy hogy lesz, és igaz, hogy nem úgy lett, mert nem lett, de így sem csalódott vagyok, hanem inkább nyugodt, és tényleg jót tett ez a kicsinység, ami volt.

sokkal erősebb vagyok, mint voltam, mint gondoltam, hogy mennyire leszek erős. annyi mindent tanultam ebből a szakításból. persze vannak pillanatok, amikor elgyengülök, és még mindig fáj picit, de mára már legtöbbször tényleg mosolyogva gondolok vissza. ha kellett egy gyerekkori nagy szerelem a nagy tervek szerint, akkor örülök, és szerencsésnek tartom magam, hogy így történt. hozzászoktam, hogy erővel kényszerítem magam, hogy ne gondolják rá, és lehet hülyeség, vagyis sajátosnak sajátos, az biztos, de azt szoktam csinálni, hogy amikor eszembe jut, és nem élvezem, akkor valami másra gondolok, ami nagyon rossz volt, vagy kényelmetlen, vagy ijesztő, és akkor rájövök, hogy a másik emlék milyen elenyésző. ahogy telik az idő, egyre tisztábban látom, hogy mik is történtek valójában.

azért nem szeretek itthon lenni, mert túl gyakran tör rám a depresszió. Kolozsváron ritkán lehet megcsinálni, hogy napokig fekszem az ágyban, és nem beszélek senkivel. itthon könnyebb. s néha tényleg elkap a vágy, hogy essek vissza, de eddig szépen össze tudtam szedni magam, s szinte mindennap felkelni, legalább.

eddig nem láttam, vagy nem akartam látni, hogy mennyire különbözünk a szüleimmel, meg úgy az itthoniakkal. nem élvezem az egyszerű embereket. s kérdezgetik, hogy miért nem beszélek velük.. mert nincs miről. ők nem értenek meg engem, én meg semmit nem kell tegyek, hogy megértsem őket, csak hallgassak. hát, legalább könnyű okosnak érezni magam ebben a környezetben.

abba is belenyugodtam, hogy többnyire csak úgy tudom elengedni a dolgokat, ha magamat tartom hibásnak. most is ez van. tudom, hogy nem teljesen, de nagyobb százalékban voltam én felelős a tönkremenésért. vállalom. sajnálom. következőkor, valaki mással jobban fogok figyelni.

ez a nyár a legszebb. nem volt nyár az utóbbi években, amikor ennyire tisztában voltam önmagammal. s pont ettől olyan jó. s nem sírtam, régóta. (középsulis voltam, amikor leírtam, hogy a könnyek elvesztették hitelüket. valamelyik órán kezdtem sírni, s a tanárt meg se hatotta, semmit sem csinált, ezért kimentem. vagy a kapcsolatom végén, napirendi dolog volt, hogy sírtam. néha csak azért csináltam, hogy foglalkozzon velem. szóval, számomra is elvesztették a könnyek a hitelüket. biztos vannak emberek, akiknek igen, de nekem nem lesz tőle semmi sem jobb. szóval már nem azzal "oldom meg".  utoljára július elején sírtam, amikor nagyon ideges voltam, és sok tervem összeomlani látszott.) nagyon sokat vagyok a barátaimmal, de egyedül lenni se félek. plusz nem stresszelek annyit. sokkal lazább lettem egy ideje. s olyan jó. ez a nyár a legszebb, mert a legszebbre csinálom. a huszonegyedik nyár.

álljon-e be a szájö?

csinálj olyat, hogy bogozd ki. lassan minden egyes beszélgetésbe betolakodik akármilyen baráti társaságban egy jó ideje. házasság. s te mikor mész férjhez? van-e udvarlód? ekkora koromban én már asszony voltam. ma nagymamám elmesélte, hogy egy fekete rakott szoknya, és egy selyem blúz volt rajta, amikor férjhez ment. még egy esküvői fotóra sem futotta. s te a lábadról raksz fel képet naponta különböző tájjal a háttérben. többet kellene memoriterezzek, csak épp a neveket tudnám megjegyezni. keresek valakit, hogy miután megtaláltam vagy beleessek, vagy megutáljam. akkora szülinap lesz. de olyan. legszebb nyár. olyan jó olyan boldognak lenni. ---atlan. október. egy randi. két hét ivás. egy álom, egy lista. leszek ma én a tiéd. egyet söröztünk, főleg én, mert ő egy korty után elejtette. ezek a történetek. ajjajj. mi ez a fűszag? jaj, bocsi! nem is tudnék elaludni, ha nem a szú rágását hallgatnám. megpenészedett emlék. még a szaga is más. ha reggel korán kell kelni, akkor direkt későn fekszem le, mert kevesebb alvással fittebb vagyok. én csak így tudok. járni. emeletről emeletre bukdácsol az ember, az élet, a nap. költemény. költem-én-y. költenyém. akkor most akarjam görcsösen, vagy szarjam le? meg az éjjeliszekrény álma. csak három nap. három napokat számolok előre. s olyan jó! meg a kék cigik. meg a zöldek. kiválasztottam egy csillagot, és lehullt abban a percben. a szememben. többet nem leszek őszinte. s nem beszélek annyit. rossz strat. bizonyítottan. s többet nem mondom el egy fiúnak sem, hogy tetszik. minek? mentolos cukorka volt a szádban, vagy miért beszélsz ilyen hidegen? idegen táncol az eső. helyett. valami valami helyett, a többi mindegy. kiskoromban annyi mindent gyűjtöttem. de nem csak ilyen normális dolgokat, mint más, hogy szalvéta, meg képeslap. én karamellás papírt, meg fagyis papírt, meg dugót, meg kicsiszürkekavicsot gyűjtöttem. de kiskoromban milyen űrt akartam ezzel kitölteni vajon? pedig mindig azt mondom, hogy boldog gyerekkorom volt. most meg gyűjtöm az embereket. az ismerősöket, haverokat, barátokat, beszélgetéseket, kacagásokat, bulikat, játszásokat, sörözéseket, találkozásokat. mindent, ami több, mint a semmi. de ki nem ezt teszi? ugyan.. a kérdés, hogy ugye a normális határokon belül vagyok? csakigen. végül is csak minimálisan akadok ki, amikor a 11 éves unokatesóm három nap ittlét után átmegy a másik unokatesómhoz. min. szappanbuborékba gyömöszölt mosoly. csalódnom kéne magamnak. de nem tudom megtenni. pedig meg kéne. egyszer. egy. egyéj. csak. s akkor lenne amiért sírni. kölcsönpasi. érdekes lesz, ha tényleg. egy patakparton a homokba írtam le először, hogy szeretem, remélve, hogy nem látja meg, és elmossa a víz. de nem volt akkora, hogy eltűnjön, rá két napra ki is száradt. akkor most mi van a homokba írt szerelemmel? csak szerep, ne félj. mint szinte minden. ő zsaru. ajjajj, bár büntetne meg. na mindegy. a legkirályabb nyár :D s még csak két hét, ááá. hogylehetígyvárnivalamit? most már azt sem bánom, hogy nincsen semmi úgy, ahogy elképzeltem azt 17 éves koromban. most már én hitetem el magammal, hogy minden jó lesz. s elég jól megy, mert kezdem is elhinni. már csak vigyázni kell megtanuljak. összecsavarodott tekintet. a nézése a szemembe ültetődött. s azt mondja, hogy úgy szeret, tiszta hülye :))) hümhüm. kellett ott azért kacagjak. na, kibogozd, ha van kedved, ha nem ??

_______________________________________________________