Kb. két hete, elolvastam a blogomat, az elejétől a végéig. hm. érdekes volt. vagy fura inkább?
.z az egy tuti biztos, hogy fogalmam sincs ki vagyok. akkor sem volt, csak ezt nem tudtam. vagy tagadtam. vagy hazudtam magamnak, hogy igen. de most tudom, és ki is jelentem, hogy nem tudom, ki vagyok. és kivagyok ettől. az élet nagy kérdéseiben kellene lassan-lassan meghozni a döntéseket, nekem meg fogalmam sincs, hogy mi alapján kellene azt megtenni.
mennyi ideig kell spóroljak, hogy tudjak elkezdeni egy életet? mert, ha jól élek, de még valamennyiket félre is tudok tenni, pl. mint most, akkor nagyon sok időt fog felvenni, amíg összegyűl. plusz halogatom még mindig a döntést, hogy akkor hogyan tovább. de egyre inkább úgy néz, ki, hogy azt legalább nem egyedül.
************************************************************
ma
még nem tudom mi lesz mi ez tulajdonképpen, de a lényeg, hogy ki kell írnom magamból. hogy is van?! nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. (és persze remélem, hogy évek múlva, mosolyogva fogom ezt is visszaolvasni, mint most télen, az évekkel ezelőttieket.) szóval nagyon elbizonytalanodtam. mindenben. vagy csak megint túlgondolom a dolgokat (pedig becsszó, nagyon keveset vagyok egyedül. vagy csak társaságban?). nem tudom a munkahelyen hogyan tovább. van-e lehetőség további előrejutásban, vagy ennyi volt? nem tudom eldönteni, hogy a kapcsolatom... és itt nem tudom folytatni a mondatot. bepötyögtem egy annyit, hogy: megéri-e; de ez micsoda akkor? megéri-e az időt, az energiát, a bele fektetett terveket, ha vannak olyan pillanatok, amikor egy képzeletbeli beszélgetés alkalmával , csak úgy gondolatban elhagyja szádat a mondat, hogy: szakítani akarok? és ezek csak a gondolataim. semmi mások. ezek zavarnak így meg. ezek keltenek kétséget egészen még abban is, így majdnem negyedévszázad után, hogy (különben olyan szinteken vagyok, hogy most majdnem elkezdtem facebookozni, aztán "eszembe jutott", hogy mit is csinálok)... szóval hogy melyik nem. mert az egyik biztos. de hogy a másik is-e vajon? plusz az Á-k.
folyamatosan csak győzködöm magam, hogy ezért még nem kell lelkiismeret furdalásom legyen, s hogy ez bárkivel/mindenkivel megtörténik időnként, tehát normális. szóval olyan vagyok, mint bárki. kb. ugyanannyi időnk van gondolkodni.
