Adventi jó-cselekedet lista

0. Amikor nem muszáj, nem szólok be, nem leszek ironikus, köcsög, bántó.
0,5. Megpróbálok nem csúnyán beszélni.
1. Minden nap megkeresek egy régi barátot (vagy telefonon, vagy elhívom kávézni, vagy írok neki stb.)
2. Minden nap mondok valami kedveset egy idegennek/félidegennek.
3. Minden nap örülni fogok annak, hogy eggyel közelebb leszek a Karácsonyhoz.
4. Minden nap adok valamit ajándékba egy nekem kedvesnek.
5. Minden nap megnézem az https://isitchristmas.com/ oldalt. :D
6. Minden nap beszélek a szüleimmel telefonon.
7. Minden nap hálát adok.
8. Minden nap hallgatok karácsonyi zenét.
9. Minden nap igyekszem kedves lenni valaki olyannal, akit nem igazán kedvelek.
10. Minden nap kicsit jobban átgondolom az éveket, amik történtek, hogy újévkor tisztább lappal kezdhessem (legalább kicsit tisztábbal). :)

https://www.youtube.com/watch?v=PEQxWg92Ux4

annyi minden van most.
a fejemben.
olyan, mintha egyszerre tört volna rám ezer, meg ezer sötét végeláthatatlan gondolat, és nem lenne menekvés közülük.
kétségbe estem. bele. a kétségbe.
és mindez egyik percről a másikra. csak hazaértem, lefeküdtem, és bevillant, hogy mekkora szar ez a mindenség.
mintha eddig én akartam volna széppé tenni az életet, mindenben az értéket és jót keresni. most meg oly tisztán látom, mennyire mocskos és undorító hely ez a világ.
unom. unom az embereket, unom az egyetemet, unom ezt a várost, unom, ha valaki valami újat akar mondani.

(egy olyan helyen várni, ahol nincs idő. megállt, pontosan akkor, amikor várni kezdtél)

21 éves vagyok. 21. ez már akkora szám. rég kellene sejtésem legyen arról, hogy ki vagyok, mit akarok, de semmi. nem ez a depresszió? hogy nem látom a jövőm?

tényleg, még ez is. nem tudom azt se eldönteni, hogy az vagyok-e, vagy nem... mi van, ha mégis az vagyok, csak el akartam nyomni? hogy kellene ezt eldönteni, azaz megtudni? egy ilyen helyen, ahol minden betegségnek számít, és a legkisebb rendellenesség is valaminek a tünete, ki is mondaná nekem azt, hogy: nem, kedves, te egészséges vagy. vannak rosszabb időszakaid, de amúgy rendben vagy! merthogy a vágások még semmit sem jelentenek. minden tini csinálja. - kár hogy nem voltam tini tavaly januárban.

(unknown (22:51:56): hát csak élvezem a percet, ki tudja még hányszor lesz lehetöségem h elmonjam neked...)

szerelmesnek kellene lenni. legalább. hogy történjen valami.
óó minek? minek? minek? minek?
unok ismerkedni. unom a dumákat, amelyeket másoktól, más helyen, más szép szemekkel, ugyanúgy végighallgattam. nem akarok senkinek a zsákja lenni, foltja pláne.
na és te hiszel a szerelemben?
and i'm thinking 'bout how people fall in love in mysterious ways, maybe just the touch of a hand

(felvette a legszebb ruháját. még sosem volt rajta, különleges alkalomra tartogatta. felvette, és elindult meghalni)

nem tudom magam túltenni az elcseszett kapcsolataimon. egyfolytában kell legyen valaki, aki érdekel, aki pont leszar engem. nem is lenne teljes a kép anélkül.
annyira különleges kapcsolatunk volt. soha nem leszek túl rajta. tényleg soha. már eltelt egy év, és még mindig úgy érzem, hogy senki más nem kell. vagyis kellene, de úgyse érne a nyomába. és hiába mondom már. nem is mondom. én is unom, nem hogy a többiek. s mit mondanék? hogy hiányzik? hogy még szeretem? hogy bolondul remélek? minek mondjam, amikor úgy sem érti senki, hogy amikor látom olyan, mintha láncon húznám a szívem magam után. ha eszembe jut egy emlék, amire rég nem gondoltam, a tenyerem elkezd égni, fizikailag fáj, mert már nem tartja. hogy is mondhatnám el milyen érzés minden egyes apró részletére visszagondolni az eseményeknek, amik tavaly ilyenkor történtek? emlékszem az illatára, a könnyeim ízére, a szemére, ami úgy sajnált.

(úgy nézett, mint egy eltört pohárra néz a kisgyerek. nem volt szándékos, de nem lehet megjavítani)

vagy mi van, ha csak simán félek továbblépni? mert kényelmes ez a bánat? megszokottnak, megszokott. az igaz.

ó, minek is mondanék már bármit? magamban is megtudom fogalmazni, hogy mit mondanál? miért vagyunk ilyen kicsinyesek? miért kell kényszeredetten beszélnünk magunkról annyit, amikor legtöbbször semmit nem ér?

nekem ne mondja senki, hogy jó ember vagyok. hát nem látod? azért hallgatlak meg, hogy érezzem magam jól, hogy nem vagyok még annyira elcseszett, hogy ne tudjak fenntartani egy ilyen alapvető emberi kapcsolatszerűséget. és hogy addig se azon gondolkodjak, hogy nekem mennyivel rosszabb. én jó? amiért azt mondom, amit hallani akarsz? nem érted, igaz?

(találkozott egy önzetlen emberrel, és ijedtében elrepült)

17 éves voltam, és fülig szerelmes. nem leszek többet soha annyira. és remélem, hogy hamar meghalok, mert úgy érzem, hogy addig fogom szeretni, amíg levegőt tudok venni (hogy ne írjam a szívdobogós cuccot).

(legalább te ne legyél naiv. ebből semmi sem igaz. magamnak hazudhatok. a többieknek nem)

ezek nagyon súlyos dolgok. és nagyon sötétek. és félelmetesek, és félek tőlük, mert tudom, hogy igazak. így érzem most, ha jobban tetszik. de az már elég, nem? mert mi van, ha egyszer úgy érzem, hogy nem akarok tovább élni, és teszek valamit? elég egy olyan érzés, és meghalok.

annyira rossz ez a hely. nincs értelme. akármennyit gondolkodom az életen, annál inkább jövök rá, hogy nem, nincs értelme. azt hiszem 16 voltam, amikor ezt legelőször leírtam. 

(ennek a súlya fél kg, de senkinél nincs mérleg, úgyhogy mindegy)

cinikus lettem. és hazug. többet hazudok, mint valaha. inkább vagyok egy nagy köcsög, csak hogy ne érezzek dolgokat. belefáradtam. a sok érzésbe, a barátságokba, amelyekről nem tudom már eldönteni, hogy azok-e, vagy csak az idő miatt csináljuk.
unom, hogy a barátja kell legyek egy csomó embernek, és készen álljak arra, hogy megpakoljanak a problémáikkal a nap 24 órájában.
unom, hogy az emberek önzőek. unom, hogy önző vagyok, és nem tudok változtatni ezen.

(és attól a naptól nem akart boldog lenni. csak kitalálták, mint egy gyerekdalt)

fáj. ennyire nem aláztak szerintem meg az elmúlt egyetemi éveim során. nem éreztem magam ennyire nyomorultul, és ennyire nem ide illőnek, mint most. de leszarom. komolyan. nem tud érdekelni. egy fél napot idegesít, utána meg nem érdekel. legszívesebben csak azt csinálnám. éjjel, nappal, bármikor, bárkivel, egyedül is. csúnya dolog ez a valóság, sokkal jobb kilépni belőle. kitépni magam a képből.

("Valakinek te vagy az álma." - az voltam (?))

tavaly ilyenkor (ami nem teljesen igaz, de nem tudok meg varni ket hetet, mert most jutott eszembe) ket ember is szeretett. most senki nem szeret. miost senkit nem szeretek. ennyi. ennyi lett. ennyire elcseszett lett.

("veled álmodni könnyebb, mint egyedül ébren, vagy valaki mással")

harom eve ilyenkor mi volt a legnagyobb problemam? nem is emlekszem. (ill. igen, es persze, hogy igen, hiszen annyi jelentektelen, haszontalan informaciora - milyen vicces ennek nevezni a fel eletem - emlekszem). vajon harom ev mulva is, csak azon fogok agyalni, hogy hogy osszem be a fizetesem, es az allamvizsga gyerekjateknak fog tunni. erdekes...

(inkább meghalni vinnének, mint élni. nehezebb a szívem.)

nincs menekvés. akármerre, akárhol szaladok, már nem tudok sehogy sem elbújni a sok faszság elől.
és írhatok. látod? mennyi ideje írok már? és mégsem, sohasem lesz semmi jobb! csak ismételem magam már vagy másfél éve, és ugyanazt a semmit mondom el egyre szebben és szebben.

(részeg?)

sírhatok, és lehetek szarul, és nem beszélhetek senkivel... mindegy. mindegy mindegy, mert akkor sem változik semmi. itt. benn. semmi. csak feküdnék. napokon át nem kelnék fel legszívesebben.
nem vagyok jól. nagyon nem. megint.
ó, ez is mindegy. csak össze vissza beszélek, magam se tudom, hogy mit. ne is vedd észre.

("you look like my next mistake")

jujj, ezeket nehogy elhidd. csak végighazudtam megint ezt a pár mondatot. még a szóközeim se őszinték, még a sóhajaim se. semmi bajom nincs, csak lusta vagyok, és könnyebb, ha betegségnek nevezem :) / nem akarok semmit, csak feküdni. két hétig nem beszéltem senkivel. miért nem vetted fel? mi volt veled? azt hittem megint elhagytad a telefonod. hát, bocsi. nincs kedvem az emberekhez. / de most jól vagyok. már leszarom. sose voltam ennyire jól.

(szőrszálhasogató)

olyan különleges volt. még a szüleim is emlékeznek, a tesóm is, olyasmikre, amik bennem elhalványultak. egyedül mamám sajnálhat. ő meg is mondta még rég, hogy fog. neki megengedem. nem tudsz, és nem is akarsz elengedni senkit, Réka, és nem tudom, hogy miért csinálod. minden valami, vagy nem. el is felejtettem milyen jó érzés. minél messzebb kerül, annál elképzelhetetlenebb, de sose lenne elég bátorságom megkérdezni, mert lehet nem-et mond, és így még benne van az igen-ígéret a levegőben. ez a te napod. akkor együtt vagyunk? boldog névnapot kicsi réku. tudunk ma találkozni? beszéltem vele, s azt mondta, hogy ennyit illene. két napja volt. nem baj, s minden rendben? köszönöm, hogy tisztelsz ennyire. az a titok tartja össze a múltunk, ha ő sem mondta el senkinek. habár biztos mindenki sejti, de amíg nem mondjuk ki... csak már nem tudom, hogy akarom-e. mint ide galambfalva. szia kicsike.

(unknown (1:22:19): ez most nem tom mennyire szémit érvnek de téged nem lehet nem szeretni :D s nem tom mit csinálhattál olyan miért a (...) HARAGUDHATNA rád)

lehet mégis lehet nem szeretni. sőt. lehet csak azt lehet mostanság. i wish i could make it easy, easy to love me...
na ennyi, mentem élni. csá

szavak

gyakran úgy érzem, hogy annyira jól rálátok a barátaim, ismerőseim bonyolult helyzetére, hogy akár a helyükben is szívesen lennék, és tudnám mit kellene tegyek. mondani könnyű, ezért mondom. - valahogy így az észrevételekkel és tanácsokkal, és nem vagyok az a fajta barát, aki hangoztatja, hogy: "na, megmondtam...", de néha elviselhetetlen, hogy ugyanazokat (!!!) a hibákat követik el újra és újra. Hozzád. annyira szerettem, mint embert, hogy azt hittem szerelmes vagyok bele. most meg annyira hiányzik, mint barát, hogy azt kezdem hinni, hogy többet jelent. de jellemző. mindig az "kell", az tetszik, akit nem kaphatok meg, ahogy mondta, és akinek tetszem és szeretne megismerni, azokat ellököm magamtól. Füst. ezért nem szeretek fent lenni chat-en, mert kacsingat a múlt, s az a sok kínos helyzet, meg kényelmetlenség, meg ááá. elfogyott az erőm. utálom ezt a hónapot, utálom, hogy nincs alma otthon, s nincs amit leszedni. évek óta én szedem az almát, hogy hogy nincs alma idén? utálom a változást, és hamar megunom a konstanst. utálom, hogy más annyi emberről a véleményünk, utálom, hogy nincs senkim, s nem is azért, mert nincs senkim, hanem mert neki van, lett. valakije. aki egy olyan valaki, akinél jobb kellene legyen az, aki az övé. ez is zavar. Félhomály. "pont ennek az erőnek és férfiasságnak akarok a női vetülete lenni, egy a létednek szánt bók. nem érdemelsz kevesebbet." (PSz.) milyen csodálatos megfogalmazás. tudtam, hogy hibát követek el. már akkor tudtam, csak azt a fenenagy büszkeségemet bántotta, nem engem, s nem kellett volna, mert tudtam, hogy bánni fogom, s tudtam, hogy hiányozni fog. s hiányzik is. így pláne. Féligaz. nem kellene igazából senki tudjon erről, mert nem tudok úgy írni így, ahogy akarok, és félek, hogy ki olvassa el, és mit fog gondolni rólam. és nem lehetek őszinte, nem mintha az lennék, ha nem lenne kiírva a nevem, de akkor is. "maybe I’m just too shy to admit that it is time to go." csak aludnék. egy hetet, kettőt, nem tudom mennyit kéne aludjak ahhoz, hogy ezt a sok fölösleges sötét gondolatot kialudjam magamból. bár látnám minden nap, és ne gondolnék rá. bár lennék szerelmes. bár állnék be  állnék ki a sorba/ból. este vonatozunk, végre. nem minden igaz, ami szép. a szavai se voltak azok. kellene valami más, valami új, és izgalmas. Hát. sose jár le ez a hónap. egy éve ilyenkor. minden szavam, minden mozdulatom, minden hely mögött, ahova megyek ott van ez a megátalkodott érzés, hogy egy éve ilyenkor... legyen vége na. csak egy kicsit. mindennek. hiányzik az otthonom. évek óta hiányzik apum. azt hiszem nincs is rajta kívül olyan ember, aki konvencionálisan ennyire közel, és minden más szemszögből ennyire távol áll tőlem. tudtam, hogy előbb utóbb meg fog szakadni a kapcsolatunk, mert túlságosan taszítjuk egymást a különbözőségeinkkel, de nem tudtam, hogy ilyen rossz érzés lesz. talán ezért van ennyi barátom. úgy gyűjtöm, mint a pokémonokat. akarom, nem, nem szeretném, akarom érezni, hogy szeretnek. legalább ők. fáj. csak fáj. a szívem beleszakadna, ha hagynám. de erős akarok maradni, mert nem akarok olyan lenni, mint ő... nap, mint nap látom, és szörnyen sajnálom, és nem tudok segíteni, és ez bánt. és az a legrosszabb, hogy nem is engedi, hogy bárki segítsen, mert neki ez jó. szeret szenvedni. igen. én is szeretek persze, de na, az élet nem kívánságműsor, hogy mindig azt csinálom, amihez kedvem van. most azt kell tennem, hogy végigállom a lábamon ezt a hónapot, kemény maradok, és jól érzem magam. muszáj. - de Réka, miért nem sírod ki végre magad? - ez nálam nem így megy... ha én kezdek sírni, akkor az napokig tart, jó esetben, vagy egy hetet. most nem engedhetem meg magamnak, hogy kihagyjak akármi miatt is egy hetet. Horzsolás. de úgy fáj. annyira szomorú vagyok. egy ennyi baszdmeg, hogy köszönjön, ne is nekem, nekünk. nem. három sor mekkora egy bunkó köcsög balfasz. ami végül is megnyugtató. gondolom semmi nem maradt benne abból, amit szerettem. a legigazibból lett a legvalóságosabb. és ezt nem tudom elfogadni. önmagamban akarom még éltetni az emlékét, és nem szeretném, ha a kapcsolatunk árnyéka veszítene szépségéből. szükségem van arra, hogy egy jó emberként emlékezzek rá, és az életem egy szép, az egyik legszebb részeként tudjak rá gondolni. Többesszám.

tévedésből benéztem magamhoz

nem jó ez így:

olyan sok szomorú ember vesz körül. annyira nyomaszt. kell sírjak, ha valaki sír előttem.

félek a kisgyerekektől. ijesztőnek tűnik még a gondolat is, hogy a karomban tartsak egy babát.

mindenki összeházasodik valakivel, mindenki jár valakivel, mindenki valakié. sok boldogságot!

a baj az, hogy vele minden könnyűnek tűnt. nem tudok elég erőt meríteni magamból most ehhez.

vagy az ősz, vagy a harmadik, vagy Cj, vagy az, de annyira rosszul vagyok.

annyira nem vagyok empatikus, hogy még a saját érzelmeimet sem tudom megélni.

számok: 

719 lej.
mindjárt 1 év.
ne legyen 22.
mikor is volt húsvét? na, azóta nem.
de beszéltek rendesen?

egyéb: 

és tél lesz és eltemet minden rosszat a hó.

semmi sem szól róla, csak a minden

elvesz(ni).

fehér lappá váló mozdulatok.

olyan rég volt, hogy az utolsó találkozásunk is alig-alig tudom felidézni.

hallani akartam a hangját. ekkora baj?

nem elég, ha valaki jól néz ki.

őszi szomorúság.

úgy hiányzom magamnak.

nem tudom miért hiszem azt, hogy közel engedem az embereket.

magamat se enged(het)em.

szerelmes vagy belé?

hai, mergem!

valahonnan: 

"Szavamra egész virágboltnak láttam, de lehet ha csak kinti gaz...
Talán úgy sem lett volna több ez, mint két kérész tánca a kései órán...
Szűkre kötött pulcsi, mi sosem volt jó rám." Bokor K.

"itt szélesül el minden,
elszorul a hang és űrbe ér,
horzsolt térddel innen felállni a legnehezebb." Tilli Zs. B.

"...és a távolságot ismét tett követte." Nagy K.

"Lehunyt szemmel a fogkefe után nyúlsz, leülsz a kád szélére,
és összerezzensz a hideg érintésétől. Aztán felöltözöl,
mondasz valamit, amit hosszú időbe telik megértenem." Bende T.

minden egyéb.

*ááá. minden olyan fura megint. nem hiába ez 2014 szava. FURA. annyi, de annyi minden kavarog a fejemben. úgy indulok most, mintha meghalni mennék, s tudom, hogy nagyon sokszor fogom ténylegesen annak a határán érezni magam. jól érzem magam és félek, lelkes vagyok és bizonytalan, egész nyáron hiányzott a város, most meg legszívesebben maradnék itt. úgy érzem, hogy ugyanott lennék, ha nem mennék vissza, mint amikor elvégzem és hazajövök. lelkiismeret furdalásom van, mert most láttam igazán, hogy mit is jelent itthon anyuéknak, hogy én egyetemen vagyok, és ezzel szemben mit jelentett eddig nekem. rosszul érzem magam, és a legfájóbb az, hogy nem tudom megígérni, hogy változni fog a hozzáállásom. az biztos, hogy jobban fogok igyekezni. szóval megint pakolás, s az összes közül ez a legnehezebb, mert nem tudom mit vigyek magammal, és mit hagyjak hátra. végleg. ezen a nyáron éreztem a legjobban, hogy mennyire fontosak a barátaim, és jó érzés volt megtudni, hogy én is fontos vagyok nekik. annyi sok szép úgy élménnyel gazdagodhattam. annyira szerencsés vagyok. most meg ettől is félek. hogy nem lesz mindenkire annyi időm, mint amennyit szívem szerint szánnék. meg a féltékenykedések, és ebből adódó viták, és zűrök. nem szeretem a két tüzeket.

*a meló. hát igen, egy hónapot voltam hivatalosan alkalmazva egy call center-nél. gyorsabban eltelt, mint bármelyik másik 1 hónap a nyáron. nagyon sok mindent tanultam, nem csak a munkáról, hanem az időről, emberekről. nagyon sok hasznos tapasztalattal jöttem el, amiért hálás vagyok. persze nem egy olyan munka, amit tudnék hosszútávon csinálni, ebben a formában biztosan nem. nyolc órában hazudni, és még fizetik is. hogy is mondjam.. így is eleget hazudozom, nem szeretnék ezzel foglalkozni. gyakran azon kapom magam, amikor lehetnék teljesen őszinte is, nem lenne belőle gond, akkor is hazudok. jól esik. ez azért fura, nem? mármint van egy ilyen betegség is. meg ugye a családomban sem olyan ritka dolog az elmezavar, és az ideggyógyászat gyakori látogatása, szóval kezdjek most félni? tehát, megtanultam, hogy a másodpercek is nagyon sokat számítanak. hogy nagyon sok román paraszt van. hogy nagyon sok kedves román van. hogy nem tudom úgy végezni a dolgomat, ha hülyének néznek akik megmondják, hogy hogyan végezzem. nagyon sok minden múlik a szerencsén. hogy ha azt mondják, hogy nincs székely akcentusom, az lehet nem bók is. azt kell csinálni, amit mondanak, akkor is ha hülyeséget beszélnek. meggyőzőképességeim közel sem olyanok, mint ahogy azt elképzeltem. (vagyis nagyban függ attól, hogy ismerem-e, akit meg akarok győzni, milyen érvekkel hathatok rá stb. pedig azt hittem az a 3 év gyakorlás meg fog mutatkozni)
+ megismertem egy nőt. nem igazán létezett nekem eddig olyan, hogy példakép. Apukámra nézek fel nagyon. ő egy olyan típusú ember, aki mindig is érdekelt, jó lenne/jó lett volna megismerni. de most találkoztam valakivel, aki mentalitásban, értékrendszerben, hozzáállásban egy olyan ember, amilyennel én eddig még nem találkoztam. szeretnék rá hasonlítani, egyszer majd talán olyan lenni, mint ő.

*ambivalencia. úgy képzelem, hogy felmegyek Kolozsvárra, megismerek egy kedves, okos fiút, és hümhüm. aztán meg eszembe jut, hogy majdnem egy éve, hogy vége. egy év. és hiába mondom, hogy nem érdekel, hiába nem beszélek szavakkal róla, hiába érzem jól magam, hiába nem sírok. annyi kell, hogy meglássam az édesanyját az autójukban, és kész, végem. megint. azt hittem, úgy gondoltam, hogy túl vagyok rajta, hiszen egy éve. de még mindig zavar, ha kimondják a keresztnevét, nem dobtam ki semmit, nem volt szívem hozzányúlni a dobozokhoz, csokis papírokhoz, virágokhoz, levelekhez. elolvastam egy 2011-ben írt levelét az előbb, ezzel a gondolattal fogtam neki, hogy:
"megmutatom milyen kemény vagyok." a végére könnyes volt a szemem. azt írta, hogy imád. s egy éve azt mondta, hogy nem szerelmes már belém. akkor most hogy a kurvaistókfaszába higgyem azt, hogy találkozok majd egy kedves, okos fiúval és egymásba szeretünk, és minden rózsaszín lesz??!! hogy a francba bízzak meg megint valakiben, amikor egyik napról, hónapról a másikra elmúlhat minden amit érez. neadjisten, hogy mennék férjhez, amikor tele van minden válással, mert hogy kapott egy jobbat. honnan tudjam, hogy valamikor nem kapok egy jobban, vagy ő? honnan tudjam, hogy nem ő volt-e a legjobb, s megcseszhetem, mert soha senkivel többet nem leszek olyan boldog? azt hittem elég, ha elhatározom, hogy elengedem. azt hittem elég, ha bízom az időben. de nem állok készen eltemetni ezt az egészet, akármilyen régóta is gyászolom. fura... ezt néha azért érthetőnek találom, hiszen együtt nőttünk fel, általa (is) lettem az, aki vagyok, nagyon sok mozdulata, szava, viselkedése bennem él tovább, úgy beszélek néha az emberekkel, ahogy ő beszélne. szóval. ja.

*megnyertem egy pályázatot. van egy ilyen magazin, hogy Lendület, s az írt ki még nyáron egy Every summer has a story pályázatot, s esszé/novella/blogjegyzés kategóriában én lettem az első. a számat nem tudom összefogni, annyira örülök. kapok könyvcsomagot s minden, de nem az a lényeg, hanem, hogy annyi, de annyi mű közül, pont az enyém tetszett a legjobban valakiknek, ez fura kicsit, és hihetetlen :) mellesleg az egyik itteni írásomat küldtem be, csak kicsit kibővítettem, s egy fiúval - aki nem az ihlető volt - átvirrasztott éjszaka után írtam hajnali 6kor. szóval elég kemény. de úgy örülök.

*Kalapos. most, hogy melózni jártam, volt, hogy bementem 7-re s 8-ig vagy valakivel, vagy egyedül kávéztam egyet. a Kalapos az a kávézó, amelyik 7-kor nyit, nagyon hangulatos hely, és nagyon szeretem. az új Kalap. mert hogy elköltözött. a régi hely olyan volt, mint egy második otthon. 10. közepétől szinte minden nap bementünk. ott kávéztunk 8-ig, ismertük a pincéreket, ahogy megérkeztünk, főzték  is a kávét, délután meg hozták a sört, ott fagyoskodtunk előtte, amikor késtek a pincérek, és ott szerettem szépen lassan bele a legjobb fiúbarátomba. utána meg még két évet jártunk oda. megvolt az asztalunk, a kedvenc székeink, a kedvenc pincérek, hogy ki hova ül, hogy hánykor indulunk, hogy beérjünk órára, elérjük a buszt, stb. belevéstük egy pár asztalba a neveink kezdőbetűit, szívecskét rakva közé. szakításunk előtt kicsivel költözött el. most kicsit sem hasonlít régi önmagára, a székeket, asztalokat újrafestették, van vakolat, ami tényleg fura, mások a kalapok, a festmények a falon. szóval az egész hely olyan más. és olyan jól esett ott üldögélni reggeleken kávé és cigi mellett egyedül, és ráeszmélni, hogy annyi minden olyan más lett. én is többek között, amit most nagyon pozitívan kell értelmezni. talán nem voltam ennyire megelégedve még önmagammal és a helyzetemmel. legalábbis régóta nem. rájönni, hogy boldog vagy. a legszebb érzés. eszmélet.

sírás helyett

azt gondoltam sokáig magamról, hogy én aztán egy nagyon tapasztalt, nagyon sok mindent megélt ember vagyok. francokat! annyira naiv és annyira kishitű vagyok. olyan sok érzést nem éltem még át, amikkel elméletben tökéletesen tisztában vagyok, de a valóságban kezelhetetlenül újak. szeretném. igen. bár. akárhányszor, miután találkozom vele, órákig letaglózva érzem magam, mintha csak újra és újra elvenne egyet abból a kevés illúzióból, amikből felépítettem a magam védőfalát. visszaránt a földre, kétszer pofon üt, s mosolyogva továbbmegy. a legrealistább barátom talán, akire úgy felnézek, s sajnálom, hogy sokan nem értik meg, hogy miért, s őt sem. többször választottam, vagy találtam olyan barátra, akit nagyon sokat elítélt/nek, nem tudom miért van ez. holdszerű ígéret, sötétben a legszebb. sokat kerestem, és megtaláltam valakit, aki elment, mielőtt megtalálhatott volna. itt hagyott búcsúzóul négy keserű szót: mi lett volna, ha? olyan új dolgokat tanulok meg nap, mint nap, amiktől csak még életszerűbb lesz, hogyismondjam, az élet. a munka legfontosabb szabályai: azt kell csinálni, amit mondanak, akkor is, ha hülyeséget beszélnek. nem köszönhetsz úgy el, hogy visszhall. nem megy nekem. nem vagyok elég pofátlan, elég rámenős ehhez a feladatvégzéshez. annyit hazudtam összevissza, annyi mindenkinek, most mégsem megy. hányingerem van a mondatoktól, amiket el kell mondjak, amit kell csináljak. lelkiismeret furdalásom van a sok szegény ember miatt, akikkel azt teszem, amit mondanak, hogy tegyem, mert nekem kell a pénz. érzem a képmutatásszagot a levegőben. félek, hogy sokkal cinikusabb és érzéketlenebb leszek emiatt. még csak pár hét. cj. szoba.társ. enjoy the ride. ajjajj. most sírnék. nagyon elkeseredtem, s tényleg sírnék. kicsit segít az, ha csak elképzelem. sosem bocsájtom meg magamnak, hogy életem egyik legelcseszettebb szakaszában ismert meg. fáj a fejem. kb. olyan érzés, mint amikor a volt szerelmeid lelkei leszállnak a gyomrodba, ott darabokra szakadnak, aztán kihúzzák belőled a szíveden keresztül a szádon. zöldbe öltözött boldogság. kudarceső. ha introvertált lennék, eddig megőrültem volna. vajon milyen érzés lehet szeretni engem? szia. nehéz eset vagyok. szia. szeress. szia. belém. hova mehetnék? aludni kéne pár hetet. mindjárt egy éve, és már olyan szépen, összeszedetten és nyugodtan tudok beszélni, és olyan jó érzés. láttam egy embert összeomlani a napokban. emlékeztetett magamra régről, önző dolog, de kellemes érzés volt, hogy nem ismertem fel a mostani magam benne. legyen mindenki most már egyetemista. juhú! álomra várva. na mindegy. pozitividezeteknyomoreknapokra.com. elcsúszni a kádban, és seggreülni. kopik le az írás a pólóról. vajon mi van vele? vajon velem mi van?

Effy

Lendületben. 

már csak abból a meggondolásból, hogy 

így már van értelme, így már verseny.

már nem hiányzik ő, csak a keze.

nincs több te. én maradtam egyedül. 

attól borultam ki, hogy láttam egy képet, amin pont olyan szobabútor előtt volt egy kisfiú, mint amilyen az én szobámban van.

egyedül viszem véghez közös terveinket, így próbálom utálni.

válaszold meg magadnak ezt a kérdést, Réka.

miért az ilyen gyökerek érvényesülnek?

jobban félek a kudarctól, mint a lehetőség elszalasztásától.

a pirulós emberek megbízhatóbbak.

semmi nem elég jó ahhoz, hogy elkezdhessem a beszélgetést, ezért inkább el se kezdem.

folyik ki belőled a hülyeség, Réka!

na hogy vagy édi? :D

mikor lesz a következő szülinapom?

én nem haragszom senkire.

idegesít, hogy azon gondolkodom, hogy lehet nem is szerelem volt.

be kéne már rúgni.

túl sok reményem fektetem a nagy valakibe, aki majd jönni fog és egyszer csak 

régen még idegesített is, hogy nem gondolok rá annyit. fejlődök.

s ha nem leszek többet szerelmes?

álomszünet

kikapcsol a fény.

meg még az hiányzik, hogy nem érzem magam biztonságban.

illuzióvesztés

nem mozog, nem beszél, nem lélegzik.

bár sose látnám többet. a megvakít a szerelem nem ide illik, ugye?

attól félek, ha végéhez ér bennem ez az egész, nem fogok tudni többet úgy írni.

shake it off!

kitáncolni aminek nincs helye bennem.

el is kellett volna hagyjam amikor azt mondta, hogy: nem értelek, Réka.

széttévesztés.

akinekanevétnemmondjukki16

most hogy mondjam azt, hogy ne hagyj egyedül, kérlek?

most félek ettől.

néha olyan, mintha meg sem történt volna.

Megállíthatatlanul

A nyár utolsó éjszakája.
Ami tulajdonképpen hülyeség, ha azt vesszük, hogy miért épp ezek a nyári hónapok, miért most van éjszaka, miért így van felosztva egy év stb. szóval az idő értelmezési és rendszerezhetőségi nézőpontjai alapján.
De mégis.
Tavaly ilyenkor írtam egy üzenetet magamnak anyum telefonjáról: Átsírni a nyár utolsó éjszakáját. Igen, még most is emlékszem. Szörnyű volt. Egy újabb szinte-szakítás, sok veszekedés, piálás, és sírás. Szóval ja. (one less problem without you)

Tehát lejárt a nyár, mi? Még jó, hogy van egy hónap valami, s az is ki tudja, holnap kiderül.
Egyre csak múlik. Minden.

1 2 3 1 2 3 Drink!

Olyan..olyan sok mindent le kellene még írni.

Miért házasodnak meg az emberek? Nem szeretem az esküvőket. Ülni, állni és nézni, ahogy két ember összeköti az életét, örökre, halálig. Közben meg arra gondolni, hogy nem volt olyan esküvő évek óta, ahol nem azt képzeltem el, hogy egyszer én fogok az oltár előtt állni.. vele. Szóval ülni, állni és hallgatni, ahogy ismételik a pap után az eskü örök érvényű szavait, mintha csak az óvodások ismételnék az óvónéni után az aznap megtanult szavakat. ... míg a halál el nem választ. Isten szemében felbonthatatlanul életük végéig együtt lesznek. Hogy lehet megesküdni, hogy valakit szeretni fogsz, halálodig? Hogy lehetsz biztos benne, hogy évek múlva nem találkozol valakivel, akit sokkal jobban tudnál szeretni, úgy, ahogy azelőtt senkit? Hogy mondhatod azt valakinek, hogy szereted, amikor valaki mást szeretsz már évek óta, de tudatosan elnyomod az érzést, viszont, ha egyszer azt mondaná, hogy: gyere! te mindent hátrahagyva mennél? Szóval stóla, gyűrűk, pap után ismételt félmondatok, aztán a fényképek, mert minden rokonnak szüksége van egy képre, amelyen az egyik félről tulajdonképpen semmit nem tud, csak a nevét, és a lagzi. Aminek tulajdonképpen az a célja, hogy együtt ünnepeljenek a meghívottak a párral, nem? Régen így volt? Mert mára mintha annyi lett volna belőle, hogy mindenki szépen felöltözik, megcsináltatja a frizuráját, körmeit, hogy azért lássák, hogy megtehetik, elmennek, panaszkodnak az ételre, a zenére, az ültetésre, beszélnek másokról, táncolnak, mert hát lagzi, és kell táncolni, hát nem is azért, mert élvezik, odaadják az ajándékot, és hazamennek. Az ifjú pár pedig ül a mindenség közepén, immár ketten örökre, és ha kicsit is élveznék az egészet, talán nem is lenne rossz. De mindketten 10 percenként órájukat nézve, egyet szép szerelmesen össze nem mosolyogva, stresszesen ülik végig az egészet. Akkor miért? Miért házasodtak össze, ha életük egyik legboldogabbnak minősülő napját nem élvezik? Ez a megnyilvánulás persze hatással van az egész násznépre. Az örömszülők nem örülnek, mert tudják, hogy nem lesznek boldogok, a közeli barátok megunták elmagyarázni, hogy rossz döntés, próbálnak illedelmesen támogatónak tűnni, de nem tudnak örülni. Az ismerősök meg azt látják, hogy egész este egyik sem mosolyog. (Persze el lehet kapni az egy éve házas fiatal párokat, és látni, hogy mennyire szeretik egymást, és milyen jól elvannak, vagy a 40 éve házas táncoló párt, és látni a férj tekintetében, hogy feleségét látja a legszebbnek az egész társaságból, vagy a szüleimet, ahogy táncolnak, és úgy néznek egymásra még mindig, hogy biztos lehetek abban egy pillanatig, hogy csak a halál választhatja el őket) Én meg azt látom, hogy az egyik régi gyerekkori játszótársam hogyan teszi tönkre az életét. És nagyon sajnálom. Minden erőmbe belekerül, hogy vidámnak tűnjek, és ne a sajnálatot lássa a szememben. Ha két ember szereti egymást, akkor elvileg boldogok kellene legyenek együtt, nem? Hát nem épp. Vagy ha tudják, hogy nem lesznek boldogok együtt, miért házasodnak össze? A megszokás, és az nehogy-kifussunk-az-időből szerintem még nem elég ok. Mindegy. Én ha férjhez megyek, akkor az lesz életem egyik legszebb napja, és ha nem vagyok biztos benne, hogy az lesz, akkor nem megyek férjhez. Tanulság: ne vedd el a legjobb barátod testvérét feleségül, ha a szüleik nem kedvelnek téged, plusz a te szüleid sem kedvelik őt, ha 9 évvel idősebb nálad, és azt hiszed, hogy szereted, közben meg csak félsz, hogy már nem kapsz senkit, ha őt nem veszed feleségül. 

- Sajnálom. -

Update: állítólag a menyasszony, azaz már feleség terhes.

Ez egy falu. A nők tárgyként vannak kezelve a legtöbb helyen. Amikor a 65 éves bácsi odajön hozzám, és azt mondja, hogy: Réka, hát hogy megnőttél, és megfogja a mellem, akkor mit tehetnék? A legszebb az egészben, hogy még csak senki meg sem botránkozik. Mert hát ez majdhogynem természetes. / Azért nem tudnék soha egy falusi, vagy egyetemet nem végzett, vagy ha nem is egyetem, de legalább egy nem okos, értelmes fiúval összejönni, mert nem tudnám elviselni, hogyha nem érdekli, hogy mi van bennem. Hogy nem kíváncsi rám, úgy ahogy én szeretném, és úgy, ahogy én kíváncsi vagyok rá. / Itt pedig az van, hogy minden részeg seggfej odajön, a szemembe alig tud nézni, mert végig a dekoltázsomat bámulja, ilyeneket mondanak, hogy úgy vonzza a pillantást, mint egy mágnes, meg hogy, ha a barátnődnek kis melle van, akkor szex közben erről fantáziálsz stb. Ez az a pont, amikor nem élvezem, hogy ilyen melleim vannak, kabátot veszek, és eltakarom. Test. Ennyit látnak. Parasztok, ha úgy tetszik, egyszerű emberek - én meg ennyit.
- Nem sajnálom. -

Hazudni kéne még sokat. Akkor megtudnám, hogy hogy is van ez. Mert néha csak akkor jövök rá, hogy az, amit mondtam nem igaz, miután kimondtam. Szóval valaki fel kellene tegye azt a kérdést, s én megint kellene rá válaszoljak, hogy tudjam, igaz-e, amit mondok, vagy nem. Igaznak tűnt pár hete, s olyan jól esett. Minél rövidebben mondom el, hogy mi történt, annál kevésbé érdekel, s ahhoz képest, hogy januárban vagy 15 percen át beszéltem, most összefoglaltam szépen 7 mondatban kb. Az azért már teljesítmény. Kezdek büszke lenni magamra. Ami meg azért nem jó, mert lehet elbízom magam. S azt nem kéne. De a lényeg, hogy még egy hónap s utána. Ajjajj, előre félek. Annyira, de annyira várom. Olyan jó előérzetem van ezzel az októberrel kapcsolatban. Nem is telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Alig alig alig vááárom!

Édinek szólított. Azt hiszem nem is volt pasi, akivel valaha rendesebb lettem volna, mint vele. Sőt, ha átgondolom, akkor azért összességében elég sok fejtörést okoztam a pasiknak, vagy elég sokszor megbántottam őket. A francba. Ezentúl lehet úgy kellene kezdjem az ismerkedést, hogy: szia, Réka vagyok. és amúgy nehéz eset. Hümhüm. Nehéz szeretni, ha nem akarom, hogy szeressenek. De hogy is hagyhatnám?! Hogy higgyem el, és bízzam rá magam (megint!) valakire, és aztán csalódjak? :) Ahogy elnézegetem a gondolataimat, kezdek egyre cinikusabb és hitetlenebb lenni. Néha. Mert ugye vannak pillanatok, amikor elhiszem, hogy rátalálok egy szép, kedves, okos fiúra, akivel majd lesz egy gyönyörű esküvőnk egyszer. Bizony! :)

S21E01

huszonegy év. egy tanulmány szerint az agyunk jobban emlékszik a negatív élményekre, mint a pozitívokra, ez segít megvédeni magunkat. nálam ez lehet fordítva van. vagy hangulattól is függ, de - mosolyogva tekintek vissza erre a 21 évre. nekem vannak a legjobb barátaim! el sem tudom képzelni hol tartanék nélkülük. úgy szeretem őket, s úgy szeretem, hogy úgy szeretnek.

a bizonytalanság konstans csak. kezdődik a harmadév, s én csak arról tudok beszélni, hogy mennyire utálom az egyetemet, s hogy szinte bármi mást választhattam volna helyette, sokkal jobban élvezném. mi lesz, mi leszek, hogy lesz, hogy leszek, hol leszek, kivel leszek stb.

most mennék - bárkivel talán, - csak hívna. szerelembe kellene essek. csak még egyszer, hallám mi lesz. így túl sok az energiám, s zavar, hogy nem okozhatok örömet. hogy nincs szüksége rám úgy senkinek.

ha valakire haragszom, akkor haragszom. ezért nehéz pl. a szobatársamnak lenni. ha megbántottak, akkor képes vagyok nem beszélni azzal, aki megbántott akár hónapokig. bármennyire kedvelem, és bármennyire hiányzik, de amíg nem múlik el a haragom, addig nem foglalkozom vele. s ha az az ember tudja, hogy fontos nekem, és hogy ezt szoktam csinálni, és még akar barátkozni velem, akkor kivárja azt az időt, amíg megnyugszom, ha nem, nem.

megértem, hogy nem értették a többiek a csíki fiút, de nekem nagyon jót tett. mármint így, hogy semmi se lett, de olyan, mintha nem telt volna el hiába az a hét, mert vártam, hogy csörögjön a telefon, és csörgött, és mosolyogtam az üzeneteken, és elképzeltem, hogy hogy lesz, és igaz, hogy nem úgy lett, mert nem lett, de így sem csalódott vagyok, hanem inkább nyugodt, és tényleg jót tett ez a kicsinység, ami volt.

sokkal erősebb vagyok, mint voltam, mint gondoltam, hogy mennyire leszek erős. annyi mindent tanultam ebből a szakításból. persze vannak pillanatok, amikor elgyengülök, és még mindig fáj picit, de mára már legtöbbször tényleg mosolyogva gondolok vissza. ha kellett egy gyerekkori nagy szerelem a nagy tervek szerint, akkor örülök, és szerencsésnek tartom magam, hogy így történt. hozzászoktam, hogy erővel kényszerítem magam, hogy ne gondolják rá, és lehet hülyeség, vagyis sajátosnak sajátos, az biztos, de azt szoktam csinálni, hogy amikor eszembe jut, és nem élvezem, akkor valami másra gondolok, ami nagyon rossz volt, vagy kényelmetlen, vagy ijesztő, és akkor rájövök, hogy a másik emlék milyen elenyésző. ahogy telik az idő, egyre tisztábban látom, hogy mik is történtek valójában.

azért nem szeretek itthon lenni, mert túl gyakran tör rám a depresszió. Kolozsváron ritkán lehet megcsinálni, hogy napokig fekszem az ágyban, és nem beszélek senkivel. itthon könnyebb. s néha tényleg elkap a vágy, hogy essek vissza, de eddig szépen össze tudtam szedni magam, s szinte mindennap felkelni, legalább.

eddig nem láttam, vagy nem akartam látni, hogy mennyire különbözünk a szüleimmel, meg úgy az itthoniakkal. nem élvezem az egyszerű embereket. s kérdezgetik, hogy miért nem beszélek velük.. mert nincs miről. ők nem értenek meg engem, én meg semmit nem kell tegyek, hogy megértsem őket, csak hallgassak. hát, legalább könnyű okosnak érezni magam ebben a környezetben.

abba is belenyugodtam, hogy többnyire csak úgy tudom elengedni a dolgokat, ha magamat tartom hibásnak. most is ez van. tudom, hogy nem teljesen, de nagyobb százalékban voltam én felelős a tönkremenésért. vállalom. sajnálom. következőkor, valaki mással jobban fogok figyelni.

ez a nyár a legszebb. nem volt nyár az utóbbi években, amikor ennyire tisztában voltam önmagammal. s pont ettől olyan jó. s nem sírtam, régóta. (középsulis voltam, amikor leírtam, hogy a könnyek elvesztették hitelüket. valamelyik órán kezdtem sírni, s a tanárt meg se hatotta, semmit sem csinált, ezért kimentem. vagy a kapcsolatom végén, napirendi dolog volt, hogy sírtam. néha csak azért csináltam, hogy foglalkozzon velem. szóval, számomra is elvesztették a könnyek a hitelüket. biztos vannak emberek, akiknek igen, de nekem nem lesz tőle semmi sem jobb. szóval már nem azzal "oldom meg".  utoljára július elején sírtam, amikor nagyon ideges voltam, és sok tervem összeomlani látszott.) nagyon sokat vagyok a barátaimmal, de egyedül lenni se félek. plusz nem stresszelek annyit. sokkal lazább lettem egy ideje. s olyan jó. ez a nyár a legszebb, mert a legszebbre csinálom. a huszonegyedik nyár.

álljon-e be a szájö?

csinálj olyat, hogy bogozd ki. lassan minden egyes beszélgetésbe betolakodik akármilyen baráti társaságban egy jó ideje. házasság. s te mikor mész férjhez? van-e udvarlód? ekkora koromban én már asszony voltam. ma nagymamám elmesélte, hogy egy fekete rakott szoknya, és egy selyem blúz volt rajta, amikor férjhez ment. még egy esküvői fotóra sem futotta. s te a lábadról raksz fel képet naponta különböző tájjal a háttérben. többet kellene memoriterezzek, csak épp a neveket tudnám megjegyezni. keresek valakit, hogy miután megtaláltam vagy beleessek, vagy megutáljam. akkora szülinap lesz. de olyan. legszebb nyár. olyan jó olyan boldognak lenni. ---atlan. október. egy randi. két hét ivás. egy álom, egy lista. leszek ma én a tiéd. egyet söröztünk, főleg én, mert ő egy korty után elejtette. ezek a történetek. ajjajj. mi ez a fűszag? jaj, bocsi! nem is tudnék elaludni, ha nem a szú rágását hallgatnám. megpenészedett emlék. még a szaga is más. ha reggel korán kell kelni, akkor direkt későn fekszem le, mert kevesebb alvással fittebb vagyok. én csak így tudok. járni. emeletről emeletre bukdácsol az ember, az élet, a nap. költemény. költem-én-y. költenyém. akkor most akarjam görcsösen, vagy szarjam le? meg az éjjeliszekrény álma. csak három nap. három napokat számolok előre. s olyan jó! meg a kék cigik. meg a zöldek. kiválasztottam egy csillagot, és lehullt abban a percben. a szememben. többet nem leszek őszinte. s nem beszélek annyit. rossz strat. bizonyítottan. s többet nem mondom el egy fiúnak sem, hogy tetszik. minek? mentolos cukorka volt a szádban, vagy miért beszélsz ilyen hidegen? idegen táncol az eső. helyett. valami valami helyett, a többi mindegy. kiskoromban annyi mindent gyűjtöttem. de nem csak ilyen normális dolgokat, mint más, hogy szalvéta, meg képeslap. én karamellás papírt, meg fagyis papírt, meg dugót, meg kicsiszürkekavicsot gyűjtöttem. de kiskoromban milyen űrt akartam ezzel kitölteni vajon? pedig mindig azt mondom, hogy boldog gyerekkorom volt. most meg gyűjtöm az embereket. az ismerősöket, haverokat, barátokat, beszélgetéseket, kacagásokat, bulikat, játszásokat, sörözéseket, találkozásokat. mindent, ami több, mint a semmi. de ki nem ezt teszi? ugyan.. a kérdés, hogy ugye a normális határokon belül vagyok? csakigen. végül is csak minimálisan akadok ki, amikor a 11 éves unokatesóm három nap ittlét után átmegy a másik unokatesómhoz. min. szappanbuborékba gyömöszölt mosoly. csalódnom kéne magamnak. de nem tudom megtenni. pedig meg kéne. egyszer. egy. egyéj. csak. s akkor lenne amiért sírni. kölcsönpasi. érdekes lesz, ha tényleg. egy patakparton a homokba írtam le először, hogy szeretem, remélve, hogy nem látja meg, és elmossa a víz. de nem volt akkora, hogy eltűnjön, rá két napra ki is száradt. akkor most mi van a homokba írt szerelemmel? csak szerep, ne félj. mint szinte minden. ő zsaru. ajjajj, bár büntetne meg. na mindegy. a legkirályabb nyár :D s még csak két hét, ááá. hogylehetígyvárnivalamit? most már azt sem bánom, hogy nincsen semmi úgy, ahogy elképzeltem azt 17 éves koromban. most már én hitetem el magammal, hogy minden jó lesz. s elég jól megy, mert kezdem is elhinni. már csak vigyázni kell megtanuljak. összecsavarodott tekintet. a nézése a szemembe ültetődött. s azt mondja, hogy úgy szeret, tiszta hülye :))) hümhüm. kellett ott azért kacagjak. na, kibogozd, ha van kedved, ha nem ??

_______________________________________________________

mostantóL

Az az érzés, amikor minden összejönni látszik. Valami sikerül, aztán még valami, aztán egy jó hír, kettő, három. És minden jól van.
Aztán ennek az ellentéte. Három nap szar, 6 kredit, 9, 14... Volt pénz, nincs pénz, pénz kell. Pénztelenség. Álom, nem álom? Tervek. Felhívni őt, hogy hívja fel őt. Senki nem veszi fel. Én felvenném.

Vagy nem. Többet nem. Elég volt a sok elcseszett időből. Befejetem vele. Vagyis, befejeztem magammal. A reménykedő, elesett, őszinte magammal. Vége. Még jó is, hogy ez megtörtént. Amikor minden összeomlani látszik, akkor kell a romok fölé emelkedni. Szóval most tényleg meghúzom azt a nagy vastag vonalat, s továbblépek. Meg kellett volna régebb tennem, csak eddig nem ment. De most elengedem. S nem fogom megbánni, tudom. Hiszen kétszer akkora erőfeszítésbe kerül szomorúnak lenni, nem? S ha választás kérdése, akkor én mostantól azt választom, hogy boldog leszek. Vagy így, vagy úgy. Megnyugodtam, mert pont került a dolgok végére. Ennél rosszabb már nem lehetne, úgy hogy tudom, hogy most a jó fog következni. Ez a nyár lesz a legnehezebb, de a legszebbre csinálom minden áron!

nem kérlek légy enyém örökké, mégis de.

*Egy barátnőm azt mondta, hogy van egy bőröndnyi ruhája, ami nem kell neki, és megkér szépen, hogy dobjam ki, mert ő nincs Kolozsváron. Azt mondta válogassam ki, ami tetszik, a többi mehet kukába. Kiválogattam ami tetszik, egy nagy szürke bőröndöt pedig levittünk az unokatestvéremmel a közeli kukákhoz, ráragasztottunk egy fehér lapot, amin az állt: Ruhák sok szeretettel! :) és otthagytuk. Mivel még volt szemét, kétszer fordultam, és amikor másodszor mentem le, ott volt egy biciklis hajléktalan, aki válogatta a ruhákat. Kb. 5 perc telt el a két esemény között. Mintha kicsit visszavásároltam volna a lelkiismeretemből. 

*Egyik napról a másikra lépnek ki az emberek az életemből. Még soha nem volt ennyire ijesztő belegondolni abba, hogy: lehet, hogy többet nem találkozunk. Ebben az évben nagyon sok emberrel barátkoztam össze rekordszintű rövid idő alatt. Rossz lenne elveszíteni őket.

*Másodikos lehettem, vagy elsős amikor elvitték az egész osztályt a rendelőbe, hogy kapjunk védőoltást. Szó szerint rettegtem. Először a fiúknak adták be az injekciót, utánuk következtünk mi. A sor legvégére álltam, oda sem néztem, amíg nem ketten voltak előttem. Amikor az előttem lévő gyerek készült, odajött hozzám az asszisztensnő, és megkérdezte, hogy jól vagyok-e, fehér vagy, mint a fal - mondta. Válaszoltam, hogy igen, csak nagyon félek. Azt mondta: csak egy szúnyogcsípést fogsz érezni, nem lesz baj, ülj le ide addig kicsit, nyugodj meg. Amikor az előttem lévő lánynak is beadták az oltást, amit kénytelen voltam végignézni, nem bírtam tovább, és kezdtem hányni, meg sírni. Az egész osztály, a doktornő, az asszisztensnő, mindenki engem nézett. Remegett a kezem, alig kaptam levegőt. Azt éreztem amit most, ha rád gondolok.

*Öt éve lesz ez az első nyaram egyedül. Nem emlékszem milyen érzés nem szeretni valakit. Nem emlékszem milyen érzés nem szeretni valakit, aki nem ő. Nem emlékszem milyen érzés nem szeretni Téged. Remélem te is büszke vagy rám, hogy ilyen erős vagyok. Én az vagyok magamra. Azt képzeltem, hogy fele ennyit sem bírnék ki. Kicsit idegesít is, hogy miért nem roppanok már össze. Ha majd mégis megtörténne, nem kívánom senkinek, hogy ott legyen.

*Kaptam egy doboz csokit, és azt mondta akitől kaptam, hogy amikor nagyon szomorú vagyok, akkor egyek meg egyet (plusz nézzem a közös képünket), és jobban leszek tőle. Hónapokig nem ettem a csokiból. Amikor szomorú voltam, csak fogtam a dobozt, sírtam, és azt mondtam, hogy jól fog ez még jönni, amikor ennél sokkal szomorúbb leszek. Azt hiszem öt darabot ha megettem belőle összesen két év alatt. A többit az öcsém, meg a vendégek, - akiket nem volt amivel megkínáljak - ették meg. Sokkal több mindent kibírok, mint azt valaha gondoltam volna. Mindig azt mondom, hogy: nem bírnám ki, ha ez történne, és megtörténik és kibírom. Idegesít. Tényleg idegesít nagyon. Ki tudja, hogy pár év múlva egy szánalmas, nyomorult senki leszek, de nem eszek a csokiból, mert azt fogom gondolni, hogy lehet még ennél rosszabb, és kell akkora? Félek, hogy ez a hosszú idő, ami alatt muszáj erős legyek, érzéketlenné fog tenni. Vagyis magamhoz képest érzéketlenné. Már érzem, hogy folyamatban van.

nem hiszem, hogy el tudnám viselni

Olvasgattam a régi írásaimat. Azzal az intencióval, hogy valamit meg kellene tudnom magamról. Meg is tudtam egy pár dolgot talán. Például, hogy régen sokkal pozitívabb voltam: 

"Réka, téged olvasni mosolyhalmozás." 

Sokan annak a kicsicukimindigmosolygós kislánynak ismertek. Akármilyen szomorú is voltam, csak találtam magamnak egy kis erőt valahol, és hittem benne, hogy úgy is jobbra fordulnak a dolgok. 

"... mert te mindig meg tudsz vigasztalni." 

2009. november 1-én írtam, hogy: és akkor új életet kezdek. lezárom a múltat, és tiszta lappal indulok Az érdekes ebben azt, hogy ezt meg is tettem. Nagy dolgokat vártam a szinitől, úgy éreztem, hogy az a legjobb dolog az életemben. Így is volt. Többnyire a szini mentett meg. És a bele fektetett hitem. 

Most irigylem ezt a lelkesedést, ezt az erőt, amivel ki tudtam állni a továbblépés mellett. Ha annak most csak a fele, negyede lenne meg, már elég volna mindenre.

"De ha a madarak fészket is vernek az eresz alatt, ott élnek, 

szaporodnak, azért már az ember is felel. Mert beleegyezett."

Emellett megtudtam azt is (- ami így nem igaz, mert elég régóta tudom), hogy - túl - nagy jelentőséget tulajdonítok az emberi kapcsolataimnak. Ha egyszer valakit megszeretek, akkor azt magamhoz akarom láncolni mindenáron. Túl sok értékes embert veszítettem el, és nem szeretném, ha ez előfordulna többször. Persze nem tudok mindenkit magam mellett tartani, aki fontos - sajnos, ezért kezdtem! megtanulni elengedni az embereket. 

"Hadd el na, elmúlik!"

(El-e?)

A fent említett dologból következik, hogy olyan dolgokat reagálok túl, amik másnak szinte természetesnek hatnak. Olyan dolgokra támaszkodom rá, amikre nem kéne. Túl sokat foglalkozom a fiúkkal, túlságosan függök tőlük - a normális határokon néha túlmenően. Gyakran hitetem el magammal mások hazugságát, hogy lelkem nyugodt legyen.

"Nem engedlek el. Soha..soha..soha..."

Olyan sok ember mondott rólam annyi szépet, s néha olyan hihetetlennek tűnik, hogy mondták. Mérhetetlenül hiú vagyok. És bizonytalan. 

"Nem ismerek embert, aki rád hasonlít. 

Nem tudom elmondani, hogy mi van benned, de magával ragadja az embert."

Néha sajnálom, hogy nem vagyok bizalmatlan. Régen azt mondogattam, hogy ez vagyok, de mára már rádöbbentem, hogy nem igaz. Hamar - túl hamar - megnyílok, és két kedves szempár képes olyan dolgokra rávenni, amikre nem lenne szabad. 

"Annyira tetszel! (...) Annyit ne gondolkodj!"

Nagyon nagy dilemmám volt régen, hogy inkább jó, vagy inkább rossz ember vagyok. Ma azt mondanám, hogy inkább rossz. Persze mindent el tudok szépen magyarázni, hogy miért, és megértetni a döntéseimet, de így visszanézve nagyon sokszor voltam önző, és tettem olyan dolgokat, amiket ha velem tettek volna, akkor soha nem tudnám megbocsájtani. Nekem mégis megbocsájtották.

"Én nem haragszom rád, Réka."

Pedig néha azt kívánom, bár ne tették volna. Bár adták volna tudatosan vissza a sok fájdalmat, amit én okoztam. Ritkán bántom akarattal az embereket, inkább véletlenül szoktam, de amikor elhatározásból csinálom, akkor azt nagyon tudom, hogy hogy kell. 

Mit kellene elolvassak, hogy megtudjak mindent magamról? Ha valaki tudja, soha ne árulja el!

mért nem beszélsz hozzám?

belefáradtam, hogy mindig mindenkinél erősebb kell legyek. hogy tudjak úgy vigasztalni valakit, amikor tudom, hogy én sokkal rosszabbul vagyok? négy nyár, egy nyár. mindenből megint egy első, s egy második, s még a harminchetedik se könnyebb. hányingerem van ettől a mondattól: jól vagyok! s az újévi fogadalmam, s az a rövid nadrág, s hogy pont akkor kellett megölelje, hogyrohadjonmeg! 2011. S most már az Isten sem választ szét minket. tudod, az hazugság, hogy direkt félreérthetően beszélsz, s tudod, hogy én félre fogom érteni. minek kellett hazudj? s az az kis darab? vagy egyáltalán? gyengeség jele: sms. ha tudnám, hogy te mit gondolsz, nem hibáztatnálak. ha tudnálak, szívből gyűlölnének. ne foglalkozzon inkább velem senki. hányingerem van, a gondolattól is. olyan, mintha nehezebben tudnék levegőt venni. mintha belégzéskor egy súly nehezedre a tüdőmre, ami igazából könnyű, és csak akkor érzem, ha rá gondolok. mosolyogsz, mert valami, vagy mosolyogsz, mert mosolyogsz. egyáltalán nem mindegy, s jó lenne rájönni, mert akkor tudnám, hogy fáj, mert fáj, vagy fáj, mert valami. what am i supposed to do when the best part of me was always you? nem tudom, hogy az-e a baj, hogy nem haltál meg bennem. bennem te tovább élsz szinte mindenemben. ahogy kezelem az embereket, a problémákat. olyan mondatok hagyják el a számat, amiket mintha csak te mondtál volna. s ha ott leszel? inkább ne legyél ott, kérlek. vagy ne legyél ott, vagy velem legyél ott. nem is emlékszel, hogy pont egy éve, mi? and i wonder if you know, how it feels to let you go? eddig két évet ba**tam el, jövő ilyenkor három lesz, s úgy fogok sírni. pedig olyan jól voltam, na. minek kellett? minek kellett ott legyen háromszor is? vagy négyszer... úgy meguntam azt hazudni, hogy túl vagyok rajta. olyan fárasztó volt, hogy - mondhatni - bele is szakadtam. de január óta nem. vágod. pedig úgy fáj zuhanyozni. Produktív szerelmi bánat. milyen szép cím. azóta mintha semmi se jönne össze. óóó, olyan jó, csak érezni, hogy nem fáj. az a legjobb benne, s hogy érzed, ahogy szó szerint csak csúszol szét. elütött a vonat? mindegy, hogy mi mit helyettesít, csak helyettesítse. tenyeret milyen mell. mellet milyen tenyér? na jó, az nem. egyik függőséget a másikért. vagy mindkettőt kicsit? azt lehet? meg szeretném ismerni. félek, hogy annyit változtam, hogy már nem kedvelne. would it make any difference if i got you alone? if i called would you listen? would you hang up the phone? akkor, abban a kanyarban kellett volna meghaljunk. azt mondanám tökéletes életem volt. nem az a lényeg, hogy szeretnek-e, hanem, hogy te szeretsz-e. Rékázhatnék. többször mondtam ki ma a nevét, mint az utóbbi két hétben összesen. s ha szerelmes? nem bírnám ki! s ha elindultam a lejtőn? régen más szobába mentem öltözni, három napja egy konyha közepén nézték ketten a melleimet. levetkőzni a mit? recovery. mióta nem vagyok magamban biztos? s ha semmi se jel? az nem lehet, mert azt mondta: éreztem. elfelejtett randevúnak búja messze száll. slambe száll. alig tudok csinálni valamit, amibe nincs benne. minek kellett, na? minek? ennél szebben: I've been sitting here thinking about all the things I wanted to apologize to you for. All the pain we caused each other. Everything I put on you. Everything I needed you to be or needed you to say. I'm sorry for that. I'll always love you 'cause we grew up together and you helped make me who I am. I just wanted you to know there will be a piece of you in me always, and I'm grateful for that. Whatever someone you become, and wherever you are in the world, I'm sending you love. You're my friend to the end. Love, - mintha csak majdnem mindent elmondott volna, amit én nem tudtam. kezedben tartod az utolsó levelemet. gondolom a többiről már fogalmad sincs. úgy se megyek strandra. inkább csak hidd el, hogy jól - ne bonyolítsuk. áltatom magam, ha kell még százszor, százat. engem te ne sajnálj. pedig foglalkoztak velem, csak tudták, hogy hogy kell. bocsi.   milyen kedves tőled. milyen érdekes.  - olyan drogos feje van, na! - s hát nézz Rékára. én ismerem a Brooklyn baby-t. s még én akartam mondani, hogy ha szerelmes vagy, akkor fájnia kell. hátbzdmeg. egyre kevesebb szó. tart a nullához. haza akarok menni. hazahaza. végül is azt mondta felhív. azért 21 év, az 21. a te szádból a semmit is elhiszem. ha ennek tényleg, így kellett lennie, akkor jó szarul van. cause i'll be waiting here another week, or month, or year. olyan gondolataim vannak. belefáradtam, hogy erősebb kell legyek önmagamnál. 

sttsztk

Egy év telt el.
Egy év alatt talán mindent leírtam, ami lényegtelen, és semmit, amit tényleg le kellett volna.
Ezt mivel már nagyon régóta mondom, hogy az ilyen fontos dátumok, szülinapok, évfordulók, meg ilyesmik, olyanok nekem mint egy új év (és nem csak a január 1-je az), megpróbálom/összefoglalom az elmúlt évet.
Blogbejegyezések: sok.
Kitörölt blogbejegyzések: igen.
Kipipált tervek: igen
Füstbe ment tervek: (a könnyes sóhajt hogy fejezik ki egy-két szóban - ami nem a könnyes sóhaj?)
Boldog percek: shá!
Boldogtalan percek:
Kirándulások: ^_^
Bulik: ajjajj.
S&D&R&R: minthacsakazértértevolnameg
Szakítás: vagy kettő-három
Szerelem: szerelem, átkozott gyötrelem, snánánánáná
Szakítás: ok éve! yay!
Szingliség: na, az egy király dolog :D
Költözés: haza, vissza, el, s most haza megint
Új barátok: :)
Jogsi: 1
Minden egyéb: minden egyéb!

Eltelt egy év.
Boldog szülinapot, blog!

nő

Ma leálltam beszélgetni egy idős házaspárral, jehova tanúi. (Ennyire magányos lennék, vagy csak akartam valaki olyat hallgatni, akit nem hallgatok naponta?) Adtak két szórólapot, és Az Igazságról beszéltek. Megadták az otthoni telefonszámukat, és azt mondták, hogy csak ketten vannak, sosem zavarok, hívjam bármikor őket, ha kérdésem van. (Soha nem akarok olyan mélyre kerülni, hogy valaha felhívjam őket, de a névjegy a pénztárcámban van.) Csak hallgattam, bólogattam, és azon gondolkodtam, hogy mennyire irigylem őket. Az a teljes bizonyosság és meggyőződöttség csillogott a szemeikben, ami az enyémben vagy soha nem is volt, vagy nagyon kiskoromban csak. És nem csak arról van szó, hogy az Istenben való hitről nem tudnék soha ilyen magabiztossággal beszélni, hanem egyáltalán semmiről. Ezt meg szomorúnak tartom. Így búcsúztak el: "Örök életet, kicsi!"

Mintha egy kötélen lépkednék hosszú-hosszú ideje. Vannak idők, amikor teljes egyensúlyomban haladok előre, és vannak pillanatok amikor valami (mostanában bármi) kizökkent, és én megingok. Ilyenkor minden maradék erőmre szükségem van, hogy ne essek le, és ragadjak a földön. Csakhogy, egyre fogy az erőm, és egyre csábítóbb kezd lenni a kemény föld, amelyen pihenhetnék kicsit. Mert már milyen könnyű lenne, csak leszállni, és maradni egy helyben, pont oda kerülni vissza, ahonnan alig tudtam elindulni. "Fogy az erőm, gyűlnek a bejegyzések..." Szóval nehéz. Nehéz megtartani azt a soha-meg-nem-tartott egyensúlyt, egyre nehezebb a végeláthatatlan kötélen botorkálni, főleg úgy, hogy tudom, nem én haladok, hanem az idő visz előre. Mert végül is én alig csináltam valamit, csak kicsit összeszedtem magam, és igyekeztem nem figyelni arra, amire nem szabad. De kimerültem, túl sokáig voltam erős, rám nem jellemzően sokáig, és most le akarok innen szállni! Nem akarok innen leszállni!

Tudom, hogy nem lenne, sőt nincs jogom őt "felvilágosítani" vagy "kioktatni", vagy nem tudom minek nevezzem, mert én mondhatom, hogy: "nem akarok beleszólni, és tudnod kell, ez csak vélemény...", de így is úgy is az lenne a vége, hogy kussoljak! Talán ez a legnehezebb a barátságban. Amikor te látod, hogy valami nincs jól, és hosszas megtapasztalások alapján tudod, hogy mit kellene csinálni, hogy jól legyen - és nem feltétlenül saját tapasztalatok, hanem a "történelem megismétli önmagát alapon..." - de nem mondhatod meg neki, hogy mit csináljon. Persze én szüntelen és nagyon finoman próbálom felnyitni a szemét, rávezetni egy-egy dologra, de kevés sikerrel. Azt meg nem mondhatom, hogy ezt csináld, ne azt! mert az lesz a vége, mint a múltkor... Szóval most hogyan legyek jó barát? Csak hagyjam, és engedjem, hogy csinálja amit jónak lát, habár tudom, hogy szenvedni fog a végén? vagy Csak próbálkozzak és próbálkozzak ezt a szenvedést valahogy megelőzni? Mert tudom, hogy mindenkinek saját buletinje van, és azt csinál, amit akar, de azt is tudom, hogy mennyi minden lenne másképp, ha egyes szituációkban akkor mondták volna el a barátaim a véleményüket, amikor még számított volna, és nem akkor amikor tulajdonképpen már irreleváns volt, mert már minden el volt rontva.

evvel a dalban mondom el, hogy a szívem üzenetét

ha elmennék egy jósnőhöz, a múltra kérdeznék rá.
- a jövő annyira nem érdekel. -
tudjam mi volt igaz, s mi nem.

átsírni a nyár utolsó éjszakáját

azt álmodtam meghaltam

rátette a kezét a karomra.

az jelent valamit, hogy a pólója még mindig a kedvenc pizsamám?

burjánzik bennem a bánat.

senki nem szerelmes belém. milyen fura érzés.

tessék! szavak. játsszál szépen!

meguntam az ikszelgetést.

szia. jól vagy-e kincsem?

csillagsírás

"nagyon ügyes voltál!"

legalább a bátorsággal nincsenek gondjaim.

tényleg meg fogom nézni a Big Bang Theory-t. tényleg.

ez nem én vagyok. ez az öntudatlanul átvett emberi viselkedések összessége.

mert én ba**ok rá, hogy reggel, vagy este.

Értem, hogy az ember megszületik és meghal.
Csak azt nem értem, hogy mi van a kettő között.

játszani, boldognak látszani.

néha azt kívánom, bár ne látnék.

milyen érzés lehet meghalni?

kígyólábnyomba léptem

úgy gondolom, nagyon sokat változtam, amióta utoljára találkoztunk, és félek, hogy vagy nem fogsz kedvelni, vagy hazudnom kell.

miért írok ilyen gyakran megszólító módban?

szólíts meg.
szólíts.
szólj!
(legalább)

Boldog szülinapot. O. Réka

"ott muszáj ugrálj, hanem meghalsz"

nem az a baj, hogy nem jött össze, hanem, hogy elment a kedvem.

annyira ideges vagyok.

havazhatna is, hisz csak június

bi

(mikor) ki az a te?

idegesít, hogy lebontották azt a helyet, ahova el akartalak vinni.

tegnap, egy emlékben, valaki más arcát láttam a tied helyén.

-mi a baj? ... azon kívül?
-azon kívül, hogy nem lehet együtt a szerelmemmel? semmi...

s én még azt hittem, hogy vége.

-itt van sa...

béküljetek ki! akármi történik velem, még mindig azon az elven vagyok, hogy ha két ember szereti egymást, akkor azok legyenek együtt.

most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.

csend

füst a buborékban

csak találj ki egy kontextust, s egyből szöveg.

Süveg Márk

"ez amúgy egy smiley. a smiley-aim mindig olyan szomorúra sikerülnek, nem tudom miért." - baszki. ki beszél még így?

KK

árnyékkövetés

mondvacsinált szerelem

"én azt akarom, hogy ragyogj"

már csak azért sem vethetek ennek véget, mert tudom, tönkretenném az életét

miért nem tudom eldönteni, hogy mi a valóság, és mi nem?

Kosztolányi: Bolondok

és ha tényleg én nem vagyok jófej? akkor mi van?

egy másik életben én csinálom a szalmakrumplit, ő a bécsit, és házasok vagyunk.
és koncertbusszal megyünk a turnékra.
és minden este elénekeljük a Csonka verset.
és én nem szeretek mást, csak őt.

angyalszemű.

az az ember, aki ha akármikor azt mondaná, hogy gyere! én mennék.
(ahogy múlnak a szerelmek, úgy nő az ilyenek száma.)

bújj ide!

nem csinálni semmit.

harapj fűbe!

kelj fel! és járj, vagy csak simán kelj fel...

ne hívják Rékának a barátnődet, naaaa! (miért nem érti meg senki?)

vagy dühös vagyok, vagy szomorú.
válassz!

azok az el nem küldött üzenetek

hiányzol. vagyis inkább a beszélgetéseink hiányoznak. minden randit hozzád mérek... hozzád mérve minden randi szar. (de sose vallanám ezt be neked a fene nagy büszkeségem miatt.)

hagyjátok abba! nagyon szépen megkérlek, hogy fejezzétek be. éppen eleget bántottátok egymást, ennél már csak rosszabb vége lehet. nyissátok ki kicsit a szemeiteket, és engedjétek el a másikat.

önző köcsög balf*sz vagyok, amiért örülök a szakításotoknak, tudom. de el kell hinned, ez sokkal jobb lesz így. minden rendbe jön!

szerintem ne is beszéljünk. se egymásról, se magunkról, se semmiről. ha úgy sincs ahhoz jogunk, hogy bármit mondjunk a másikról, vagy ítélkezzünk felette, akkor hagyjuk a pi**ába az egészet, s kész. ennyi volt a barátság!

légyszíves fejezd be, hogy ekkora hatással vagy rám. kezdem nem élvezni, hogy ennyire szeretlek, mert olyankor hülyeségeket csinálok. vannak dolgok, amikben igazán nem akarok hasonlítani hozzád, s mégis, mégis akaratlanul úgy viselkedem, ahogy te tennéd.

legszívesebben minden nap leírnám, s elküldeném neked, hogy mennyire hálás vagyok mindenért, amit értem tesztek, de olyankor egy számító köcsögnek érezném magam, hogy szinte semmit nem is tudtok rólam, mégis elhiszitek, amit mondok, pedig ha ti tudnátok... szeretlek nagyon, anyu!

nem akarlak soha többet látni. kérlek ne gyere többet velem szembe az utcán, ne ülj naphosszat a szomszéd kocsmában, ne legyél akkor a főépületben, amikor én is, ne járt azokra a szórakozó helyekre, ahova én. köszi. O. Réka

sajnálom, hogy azért nem kedvelsz, mert okosabb vagyok, mint te. nem kell a nagy szerelmem legyél, nem is tudom minek használsz ilyen szavakat. este szórakoztatóbb voltál. s így! na szia!

20 éves vagy, és úgy csinálsz, mint aki meg akarja váltani a világot. én szorítok neked. hajrá! tényleg!

guess what! i'm brave! nagyon tetszel. kimegyünk-e kávézni jövőhéten?

szedd össze magad, gyermek! több eszed van annál, mint hogy ilyen hülyeségekre használd.

szia Réka! csak annyit akarok mondani, hogy ne félj! ne félj semmitől!

Ragyog!

Legyünk ott. Legyünk ott, és nézzük a tengert, és nézzük, ahogy egy csillag öngyilkos lesz, mert nem szereti senki. Nézzük a szelet, ahogy hajba kap, nézzük az álmot, ami egy madár szájából esik le a vízbe, és holnap egy búvár hozza fel a mélyből, aki nem tud lélegezni, mert fáj. Legyünk ott, és nézzük, ahogy haldoklik a Föld, a fák, a levegő, minden. Nézzük egymást, miközben lassan haldoklunk. Nézd a szemem, miközben meghalok, nézd, ahogy a fény belőle elszökik, és megkeresi a halott csillag örökét, aki nem lehet a szerelme. Legyünk ott, ahol nincs semmi, csak a kezeink, csak a kezeink legyenek az egész világon, és úgy fogd az enyém, hogy a sejtjeink összemorzsolódjanak olyan apró darabokra, amikből végül nem lesz más, csak egy hang. Legyünk ott, ahol a tengermorajlás eggyé válik a simogatásoddal, a napfénnyel, és a virágok illatával. Ahol egy állat üvöltése csak látszat, és a felhőknek nincs semmilyen alakjuk, mert olyan kevés ideig léteznek, hogy nem láthatóak. Legyünk ott, és tarts szorosan, hogy ne féljek, amikor meghal minden, és emelj fel, emelj olyan magasra, hogy tudjak megmenteni egy csillagot a szerelmeddel. Legyünk ott, ahol sosincs nappal, csak a hold képzel minket, és te fektess bele a homokvárba, hogy lehessek a királykisasszonya, és te hozzál nekem szőlőt ezüsttálcán, és legyél te is szőlő, hogy belülről is érezzem ahogy mosolyogsz. Legyünk ott, és ölelj át, amikor meghalsz, de olyan szorosan ölelj, hogy kipréseld az életemből a vért. 

Nézni akarom a szemed, amikor meghalsz.

csak pár hét, pár hónap. tulajdonképpen ez is mindegy, nem?

és szépen lassan minden rendbe jön ismét.
soha nem volt ennyire jó otthon.
család. barátok. rock! \m/

három egymás után írt erről jutottál eszembe.

hány éves kellene legyek ebben a világban, hogy valakinek lehessek az első csókja? (úgy szeretném)

ha megígértem, hogy nem mondom el senkinek, de közben mindenkinek elmondom, az nem ugyanaz?

a testvérem első szava
az első szerelmed
a "na, ő sem az igazi"

Réka.

nyugodtan, mint egy vasárnap délután.

te vagy a kedvencem!

a legjobb az, amit soha senki nem fog megtudni, csak mi. (például r)

mára megtanultam, hogy nem bízhatok az érzéseimben.
többet hazudnak, mint én. csak jönnek, s elhitetik velem, hogy ez így van, s lesz is, még egy ideig biztos; majd észrevétlenül tűnnek el.

féltékeny lehetek egy pár hónapos babára?

jól vagyok. lassan olyan ez a mondat, mint a szia.

szeretnéd-e?

olyan, mintha mindent most csinálnék először.

olyan dolgok jutnak eszembe, amikről azt hittem elfelejtettem.

csak jönne valaki, akitől elmehetek, hogy aztán várjon vissza.
ennyi kéne még csak.
csak...

az én halálomat nem tudom feldolgozni. az Övét, a Mienket sikerült. de azt az énét még nem.

az álom jogán.

kevés választ el attól, hogy újra egy viszonzatlan szerelembe kergessem magam.

amíg más repülni akart, vagy láthatatlanná válni, addig én azt a szupererőt akartam, hogy ha megérintek valakit a kezemmel, akkor az érezze azt, amit én.

egy gramm csoda.

kéne valaki, akivel csak úgy eltölteném az időt.

"emlékszel? ide léptél be először." ide... ami csak az életem.

két sor jól vagyok:

az normális, hogy a mozdulatok jobban fájnak, mint a szavak?

i found your perfect replacement.
ezek akkor most elvonási tünetek?
The easiest way to overcome one addiction is to replace it with another one.

hogy tör-tén-he-tett?

writer. - az se véletlen?

engeddel

gondolat-sötétebb-valóság

eddig csak ketten voltak méltóak arra, hogy vigyázzanak rám. Ő és én.

bár felére emlékeznék annak, amit mondtam.

amikor már annyi dolog történt veled, hogy azokat nem tudod csak úgy összeszámolni

képzeld el, hogy semmi sem véletlen!
ugy-e minden milyen egyszerű?
ugy-e minden milyen bonyolult?

esőíz

csak még egyszer ázhatnék bőrig vele.

olyan szépek az érveim, amellett, hogy miért nem lehetek vele... mindaddig, amíg meg nem látom.
szóval még szerencse, hogy elég ritkán látom.
legalább a körmeim is nyugodtan nőhetnek.

ti is cukik lennétek! ;;)

kész! unom egyedül! ennyi. nem telik az idő.
vagyis sokkal fölöslegesebben telik, mint úgy amúgy.
szóval. ja.

#pokingsmot.

na na  nananana nanana nananana na nanana

"...és más leszel, más leszek, más lesz a világ"

azt szeretem benne a legjobban, hogy mindig van amiről beszélgessünk!

válasz/választás.

happy! clap along!

úgy megnyugodtam. olyan jó volt.

szőlőt taposni.

"Elmentél, s oda a partynak is. :("

életem legszebb bókja:
amikor bejöttél egyből az a Tankcsapda szám jutott eszembe, hogy:
ha egy ilyen csaj ha józan lenne talán hozzám se szólna! :)))

hiányzik a melege.

Hervay Gizella

olééé

annyi barátom van, akik úgy szeretnek.
szóval, tényleg mindig van,
amin mosolyogni.

és most? most jöhetek? most? igeen?

#slampoerty
nem nem nem és nem vagy!
-1

bátorság.

promovál.

ez a nyár lesz a legnehezebb.

muszáj azt megírni. nem lehet nem megírni. szegény.

nem hiszem el!

:)

ugyan! senki nem döntheti el, aki nem én vagyok, mert nem volt ott, és nem tudja.

"érdekesen kell mondani, hogy fáj."
hát, nekem már nem megy.
az érdekesen mondás. pedig...

amikor kimegy a lábadból az erő.

ne nevezd szeretkezésnek.

a magyar a szabadság szót azzal hozza összefüggésbe, hogy nem kell dolgozni.
munkaszünet=szabadság.
ez aztán a motivált névadás.

velem többet senki és semmi ne játsszon!

szemek hatalma.

rá kellene írjak, nem?

kétségbe estem, és sötét van itt. sötétség és mélység és hideg.

hiszen, én tényleg nem, én nem tényleg nem tudtam, és nem gondoltam, hogy holnapután már minden teljesen másképp lesz.
s én kérhetem a bocsánatot.
kérem is - de már mindegy.

nem maradt bennem semmi, amiben bízhatnál.

kettőnk kapcsolta arról szól, hogy vagy veszekedünk, vagy hallgatom, ahogy valaki mással veszekszel.

ismered azt a játékot, hogy: "nem mered felszedni azt a pasid!?"

olyan jó nem érezni semmit.

neki azért hittem, mert olyan szépen fogalmaz.
neki azért, mert olyan szép szemei vannak,
hogy ilyen szemekkel nem is lehetne hazudni.

ide kell valami.

"te miért nem mentél szinire?"

a virágos rét megértésével.

talán  még mindig nem csalódtam eleget ahhoz, hogy felfogjam végre, hogy a fiúk... fiúk.
és azok is maradnak.

nem csalódtam, mert tudtam, hogy csalódni fogok.

csak még valakinek legyek az első szerelme.

monodráma.

az angyalszemű ígérete egy éves lett. tapsvihar.

önbizalom+++

#7300happydays

nem várok tovább. 60 másodperc így is úgy is egy perc.

"lassan mindenki jobban tud már nálam mindent rólam, hogy
a lelkem az ördögé lett és hogy a régi énem hol van
lassan mindenki jobban tud már rólam mindent nálam"

füstös ablak.

a koncert nem koncert, ha nem első sor.

"szeretem, ahogy elmegy"
ööö.
eszembe se jutott.

meg kellene üssek valakit.
hetek óta meg akarok ütni valakit.
öntudatlanul is a feszültséget és konfliktusokat keresem.

tetszünk még vajon?

rólunk is azt hitték, hogy összeházasodunk, nagy dolog...

wonderwall

többet nem kívánok! hülyeség!

édes, mint egy alma.

van a zsebemben egy csillag.

+20% gratis

engem többet senki ne sajnáljon!
elég volt ennyi!
nagyon köszönöm!

legjobb szülinapi ajándék.

ne érts. kérlek szépen ne érts meg.

Ahhoz, hogy hazudj neked elég egy pillanat.

Hazugság hazugság hátán. Néha mintha csak ebből állna az életem. Vagy mindenki élete? Olyan szintre jutottam, hogy barátságokat próbálok hazugságokra építeni. Hazudok, hogy mások kedveljenek. Hazudok, hogy ne kelljen bennem csalódjanak. Hazudok, hogy ne fájjon. Mondanám, hogy magamnak hazudok a legtöbbet, de ez már nem így van. Régen tényleg így volt. De mára már felnőttem annyira, hogy magamnak nem megy. Akármit mondogatok egész nap, akárhányszor mondom el magamnak is, hogy: jól vagyok! - este, amikor lefekszem, utolér a sok kimondott szó, amik akkor, ott nagyon jól hangzottak, csak éppen hitelük nem volt. De megszoktam. Ezzel már meg tudok birkózni, hanem nem csinálnám. A másoknak való hazudozást nem bírom lassan. Olyan érdekes és izgalmas kapcsolatok (ha nevezhetem annak) épültek hazugságra az utóbbi időben. Ijesztő.  Már nem is tudnék teljesen őszinte lenni. Rég elfelejtettem, hogy hogyan kell. Pedig egyszer úgy kipróbálnám. Egy olyan kapcsolat, ahol mindketten muszáj őszinték legyünk egymáshoz. Olyan kíváncsi vagyok, milyen lenne. Egyáltalán meg lehetne-e csinálni. Meddig tartana, ha igen. 

Nu - MAN O TO

2014.05.04:
    13:10:00
    12:37:00
2014. 05. 02.
2014. 04. 24.

A piszkozatok dátumai.

Nem tudom mit írhatnék. Elkezdtem arról, hogy milyen jó volt otthon. Eddig ez volt a legjobb idén, ez így van, csak valahogy nem érzem ezt a témát olyannak, mint amiről írnék (e) a blog keretein belül. Aztán kezdtem ismét ilyen két-három sorokat, félmondatokat írni. Csak rájöttem, hogy a nagyját úgy sem értené senki, aki meg értené, nem fogja elolvasni :) (s aztán a barátaim, akik néha azért felnéznek ide, meg talán még páran, valakik, vagy nem tudom, megelégelik a sok nem-értést, s többet a kutya se fogja bepötyögni a fejlécbe, hogy szor..; s aztán nézegethetem, hogy: Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban 12, mert nem szedtem le azt az alkalmazást, ami kiszűri a saját megjelenítéseim, és két-háromnaponta azért én is meg szoktam nézni, szinte olyan kíváncsisággal, mintha reménykednék, hogy hátha van új bejegyzés). 

Szóval nem tudom mit írhatnék. Nem is tudom kinek írom, ez meg picit érthetővé teszi az első részét. Talán az lenne fontos, hogy végre elkezdtem tisztán gondolkodni. Legalábbis remélem, hogy ez most már tényleg az. Sok sok mindenről. Például arról, hogy nagy valószínűséggel sosem voltam depressziós, csak nagy mértékben figyelemhiányban szenvedtem. (Erről nem most fogok bővebben írni.) Egy ideje próbáltam elkezdeni segíteni ezen, aztán hamar rájöttem, hogy tulajdonképpen nincs amin. Fura gyerek voltam, fura gyerekkorom volt, sok mindenen elgondolkodtam, amin mások csak keresztülsiklottak, túl sokat képzeltem az életbe, és emiatt okoztam csalódást - tulajdonképpen én magamnak. De nagyjából ennyi. Szerencsésen kezdek kinőni belőle, s már csak ennek a megszokott, monoton szomorú időszakoknak a szele lebegteti néha a hajam. Ezeket a szellőket leszámítva jól vagyok. 

Meg a sok tiszta gondolkodás folyamán arra is rájöttem, hogy amióta legelőször jártam valakivel, azóta állhatatosan akarok szeretni valakit. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy szerelmes voltam. Olyan, mintha lenne egy labdám, és azzal mindig játszani szeretnék; csak szeretném dobálni valakinek, aki meg visszadobja. Épp az a nem mindegy, hogy hogyan dobom a labdát. Mert kívülről majdnem mindenik ugyanolyan játéknak néz ki, pedig még csak nem is hasonlóak. Amikor legelőször azt mondtam valakinek, hogy szeretem, nem voltam belé szerelmes, csak úgy éreztem, hogy annyi energiát fektetek a kapcsolatba, hogy muszáj szerelem legyen, hanem teljesen hülye lennék. Utána meg ezt az energia-bele-fektetést asszociáltam túl könnyelműen a szerelemmel. (Az a gond, hogy ez a fejemben nagyon tisztán és világosan megvan, csak nem tudom, hogy mennyire érthetően sikerül leírni :D). Mintha valakit folyton muszáj lenne szeressek. (Igazából tudom, hogy most is kevés választ el attól, hogy "szerelmes legyek" ismét; csak gondolkodom annyira tisztán [:)))], hogy tudatosan megakadályozzam ezt ezen alkalommal). A lényeg, hogy egyetlen egyszer történt meg, hogy odaadtam valakinek a labdát ajándékba - az szerelem volt. 

Nem tudom mit írhatnék. Minden kezd ismét rendbe jönni. Vagy mondhatnám, hogy minden rendben. :)

percenként

mindjárt olyan hosszú lesz a hajam, mint akkor, amikor a legjobban szerettél.

neki ez a boldogság, nekem meg: csak.

háromlevelű lóherével játszani a szeret-nem-szeret-et.

jót tesznek a bibliaórák. pont azt kapom, amit vártam.

felhagytam, abbahagytam, igyekszem leküzdeni a "betegséget". öngyógyító mód: on!

élni.

ha bárki jönne, aki helyembe lép, mondd el neki milyen szép volt a nyár, meg az ősz is, s az a tél, amikor egy hóangyalt csináltam a Patkóban nagyszünetben, s azt mondtad, hogy: milyen hülye vagy! s hogy szeretlek! s a tavasz...az volt a legjobb. aztán még egy pár, s aztán mondd el, hogy jött egy ősz, borúsabb, mint a többi, s messze voltunk, s pont amikor a legjobban kellett volna, akkor nem szerettelek úgy, ahogy. s a tél, s a tavasz, s az a nyár, amit elcsesztem. s az ősz, amit te csesztél el. mondd el. vagy tudod mit? inkább mégse. csak azt a nyarat. csak azt mondd el, hogy milyen szép volt.

ha az otthoni Kauflandból van a zacskós leves, akkor az már hazainak számít?

gyakrabban kellene lássalak. utána két napig nem tudok enni.

nem írok, nem ír. tegyek idézőjelet? szerintem nem kell, mert igaz.

nevezheted azt is lopásnak. én megkérdeztem. aztán ha te nem emlékszel, akkor egyből igazad lesz.

nekem a kedvenc részem: ...

annyira vizuális típus vagyok, hogy még a buszon is veled szoktam veszekedni.

vágott virág haldoklik a vázában; s te gyönyörködsz benne.

közvetetten magamért, de mégis érted, mert az magamért volt.

"vannak dolgok amik hiányoznak"

 ilyen érzés lehet, ha nem mehetsz haza.

Seen 12 March

A kis családom.

</3

nem így terveztem. te sem így tervezted. de ha senki nem így tervezte, akkor mi történt? Ki A Tervező?

Isten útjai kifürkészhetetlenek.

nem szerettelek. csak túl figyelmes voltam.

"tudod hogy nézett ki a lábam?
így!"

nincs egy olyan megosztós játék, ahol lehet nyerni 3 plusz napot?

#kolteszetnapja

a valóság az, amit én mondok!

mától egy csomó dolgot meg-nem-történtnek! nyilvánítok.

Legyen a tavasz. Mert az szabad és szép és friss és nem rólad szól, ahogy semmi sem.

ha az élet igazából nem tündérmese, akkor miért tűnik úgy, hogy néhány ember igazából tündér? :)

pillangószárnycsattogtatás

a levegő is összerezzent a szavaidtól

fire. pure. rise.

minden rendben :)

"fénytelen viharos csend van benn"

nem kellene annyi mindent ide leírjak.
nem kellene annyit írjak.
úgy is az lesz belőle, hogy eltelik pár hét, egy hónap, elveszti fontosságát, és kitörlöm.

ez lesz mindenből.
szavak, amik egyszer nem fognak számítani. pedig emlékszel, mekkora súlya volt az első úgy-nak, az első nem tudom-nak, az első végeztünk-nek? s most mit jelentenek ezek? azt a furcsa érzést, hogy egyszer annyira boldoggá, vagy annyira szomorúvá tettek, hogy beleremegtem. most meg annak a remegésnek az a torokszorító lenyomata maradt, s persze az sem mindig. egyébként meg csak szavak.
szóval abba kéne hagyni lassan. visszatekintve alig van értelme.
de mégis, óó mégis. nem tudok mást tenni, mint visszaemlékezni, és azon gondolkodni, hogy mi volt, és elolvasni, hogy mit írtam le belőle, és leírni, hogy most milyen érzés ez.
ebből is az lesz előbb utóbb, hogy bejegyzés törlése. vagy a lap kiszakítása a füzetből, vagy szavak áthúzása, vagy dolgok elégetése, vagy simán backspace - mint azt az előző sort, amit soha senki nem fog tudni már elolvasni (én sem).
valaki jöhetne, s igazságot tehetne ebben az önmagammal való vitatkozásban végre. pedig nem akarok nem írni, de már írni se akarok. minek? úgy se lesz belőle egy idő után semmi.

fölösleges ez is

bármit mondok, olyan, mintha attól úgy lenne. pedig nagy valószínűséggel csak azokat az ócska szavakat rakom egymás után, amit mások már sokszor megtettek, éppen más helyzetekben, pont más válaszokat várva. csak visszagondolva tisztulnak le a dolgok. visszagondolva semmi nem úgy kellett volna történjen, ahogy történt. persze már mindegy, s nem is gondolkodom ezen többet. fölösleges. csak visszagondolok most még egyszer, utoljára. 

szóval nem kellett volna dühös legyek. megbántott voltam, és valaki figyelt rám. ha nem lett volna az a két hónap szünet (nevezzük így, mert.), akkor most minden egész biztosan másképp lenne. fura érzés, hogy az a kilencedikes, meg tizenegyedikes érzés van megint bennem, miszerint: hogy lehettem ilyen hülye? nem tanulok a hibáimból, nem na... pedig nem kellett volna azokat kimondjam; már akkor tudtam, hogy mekkora hazugság lesz valamikor. szóval ha visszacsinálhatnám, nem lennék akkor ott. tulajdonképpen, csak azt akartam, hogy olyan egyenes és őszinte és megbízható embernek tartson, mint amilyen voltam (?) az első találkozáskor. ismét győzött a büszkeségem és a hiúságom. [pedig utánam szaladt bassza meg!] szóval még nem, de majd a következő pár év távlatából eldől, hogy életem egyik legnagyobb hibája volt-e az a másik találkozás; eddig nagyon olyan érzés.

szóval nem tudom még mindig megbántani úgy az embereket, ahogy kellene. mert olyan egyszerű lenne csak állni és mondani és mondani és mondani mindent, amit most már másképp látok, és amit én látok, de ő nem, és tapsolni a drámázások után. egyszerű lenne végül is. de nem vagyok rá képes. (miért vajon?)

szóval a lényeg, hogy kimondom, és úgy lesz! (ez persze nem igaz, hiszen minden jel arra utal, hogy még a szerelmet is el tudom hazudni - magamnak is - ). sokszor mondom ki, mindig csak azt fogom mondani, annyiszor kimondom, ahányszor csak kell, amennyi ideig csak kell, hogy igaz legyen.

tényleg. kimondom. hamarosan. mihelyt meg lesz a szó. 

számozás nélkül, de az

Kidobnám a szívem az utcára!

Valaki számolja helyettem, én már nem bírom.

Két napja hallgatom a te fa**ságaid, ha eszedbe jut, majd esetleg kérdezd meg, hogy én hogy vagyok.

Akárkibe bele tudnék szeretni (helyesbítve: el tudnám hitetni magammal, hogy beleszerettem), aki egy kicsit is figyel rám.

Olyan jó, hogy két hete ingyen hallgathatom a: hogyan-csináljunk-a-semmiből-egy-óriási-problémát című műsort.

Attól, hogy annak nevezed, még nem irónia. Komolyan, én meg kellett tanuljam, hogy mi az.

Vajon a buszok mit éreznek?

A zene ritmusára dobog a szívem.

Csak még egy szál.

Mindenkinek nehéz. Tudom. Meg van értve.

Rohadtul nem vagyok szerelmes!!! Rohadtul nem törték össze a szívem!!! Szóval rohadtul be lehet fejezni az ilyen kérdéseket!!!

Megmutassam mennyire depressziós szoktam lenni?

Hozzád vágnám az összes kiba**ott szót.

Ha megfesteném a hajam, más lennék?

se pont se vessző még egy ku**a szóköz se

Nem ezt jelenti, hogy törődsz valakivel, kedves. Csak nézz meg engem, én sem így csinálom. Pedig nekem tényleg elég nehezemre esik.

Ez nem barátság. Csak társadalmi szerződés. Ha neked jobb lesz, én kimondom, amit hallani akarsz. Csak fogadd el, hogy ha átlépsz a határon, akkor már nem az a barát leszek, hanem.

Szóval. Ja.

Még jó, hogy nem tudok gitározni. Most azt is el kellene felejtsek.

Réka, élsz?

Neked bántja a büszkeséged? Akkor mit szóljak én?

El szeretnék ájulni.

Ezt nevezed te harcnak? Láttál volna engem abban a két hétben. (az utolsó négy lejem) De végül is jobb így, úgy is hiába lett volna, szóval. Szóval igen.

Ennyit a nem-sorozatról.

Nem is sejted, hogy minden egyes mondatod után egy olyan sírógörcs kap el, amit alig tudok leküzdeni azzal, hogy nem nézek rád, és nyelek egy nagyot.

Mikor múlik el az illatod?

Seen 10 January

Majd írok egy könyvet: Hogyan tegyük produktívvá a szerelmi bánatot? (csak nem tudom, hogy van-e olyan polc, hogy az önsegítő könyvek ellentéte)

Ez csak placebo(ó?).

Ha ahány tükör, annyi arc, akkor ahány ember, annyi Réka?

Vajon, ha választanom kellene, akkor inkább az az ember lennék, aki az érzései alapján dönt, vagy inkább az, aki nem?

Én Szimba akarok lenni. (juteszembeazvoltamazazúgyisszólított)

engedd el? :)))

S a hullócsillagokat mikor adjuk el?

Szilaj.

Mintha mindenki el akarna lopni tőlem valamit.

Már csak azt sajnálom, hogy nem tudom az utca mindkét oldalát egyszerre nézni.

Hatvanegyezervalami.

Fura is volt, hogy ennyi ideig nem voltam beteg.

Nem felejthettem el... Ennyire nem szégyelltem magam a szemében, az az eset óta, amikor IX. vagy X-es voltam. Sajnálom, édes.

Kár, hogy nem látja mindenki, hogy mennyi minden van benned.

De legalább az új autóm király!

Ha még egyszer megijesztesz, én sírni fogok.

Vajon mit mondanék, ha látnálak? Vajon tudnék beszélni egyáltalán?

Nézd el nekem. Egy komolytalan 20 éves vagyok.

A 26-át vártam. Naivan azt hittem, ha elmúlik, akkor vége lesz... ennek az egésznek. Nekem a tél december
3-tól február 26-ig tart. "- hideg és szép és nincs oka"

Aközben szeretnék meghalni, miközben ő olvassa a verseit.

Összefüggés. Össze függ és. Össze függés. Összefügg és. Össz e függés.

Mondhatnám azt is, hogy: megtehetem, elvégre bölcsész vagyok.

"A szerelem, mint a környezetszennyezés. Lehet nem gondolni rá" - ki tud így fogalmazni? ("egyébként meztelenül, egyszer")

Ha kiírnám, biztos azt hinnéd rólad szól, s te is, s te is. S én is.

Egy sor káromkodás.

Mire várok végül is? Hogy még egyszer, századjára, vagy ezredjére mondd el, hogy úgy sem lesz köztünk többet soha semmi? Hát megéri ez nekem? Csak magam miatt nem engedem el, azt tudjad. És dőlt betűkkel: még (viszont tudom, hogy hamarosan)

Csak megint ki szeretnék menni az univerzumba. óóó bár maradhatnék ott örökre.

Nem tudsz a dolgaimról, nem értheted. Ha tudnál róluk, akkor sem értenéd.

Az utolsó szótagok vágódnak le más nevekről. Azontúl minden a régi.

Azért nem csinálok semmit a leveleiddel, mert nem döntöttem még el, hogy mi lenne a méltó módja a megsemmisítésüknek. Elégetni hétköznapias. Darabokra tépni nem elég fennkölt. Folyóba dobni - azt nem tehetem. Így olvasgatom még őket, magányos (minden) estéken.

Időutazás.

Három csaj leesett állal nézte a képeit, s én: nekem nem az esetem.

Ha hívnál, megbánnám. De tudom, hogy nem fogsz, szóval nem fogom.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy te mégis mi a fa**t gondolsz erről az egészről? Azt hiszed, hogy jól el vagyok, mi? Pedig csak... hát te mondtad... s én türelmes vagyok.

Fura, hogy nem fáj. Pedig úgy ért hozza. De nem.

Maslow... hogy az istók ba***a meg!

Annyira puha és selymes, hogy soha soha soha nem kellene levegyem magamról. Mert ez a rácsos kapu, s ez a takaró ugye kint tartja a rosszat? (semmisemnem)

Réka, te olyan nyomasztóan vagy szomorú.

Széles vigyor, és kettőspont

Tényleg, tiszta Fanni hagyományai. Ha valaki tudná, rég bezáratott volna, vagy csak simán szánalmasnak tartana.

Egyszer le is írtam... - ezt te nem is érted!

Olyan, mint én, csak fiúban, ezért...ezért olyan... (nem nem)

Azért be kell vallanom, élvezném, ha valaki megfejtené :)

Mintha te ki tudnád mondani, ami bennem egy rezdülés.

Nem is sejti, hogy mennyire ritka dal szól benne, tombol, mikor az álmaira gondol.

Csak azt... csak azt mondja meg valaki, hogy minden pont ennyire egyszerű, vagy minden pont ennyire bonyolult? Ezt sose tudtam eldönteni.

Szép vagy és hiú. óóó, ha te tudnád mennyire, már régen ott tartanánk, ahol nem.

Ez egy életforma. Jaaj, hogy hiányzik. Ami akkor megmentett, most hogyan fog? (habár nincsenek ellenségeim)

Keze a derekamon.

Milyen kedves tőle. Minden. Ahogy mosolyog, amilyen aranyos, amit mond, ahogy mondja. Csak tetszik.

Szinte azt mondtam, hogy simogasd a hátam.

De a tavasz megoldja, mert tornacipő, és póló, és vékony felső.

Bár jönne valaki, s azt mondaná: utállak, Réka!

jálajalajelenálanalanele

Szerintem, ha negyed annyit gondolnál rám egy nap alatt, mint én rád, azt hinnéd, hogy szerelmes vagy.

Bár utálnék valakit.

Legyen mindenki a barátom!

Sírni az utcán. Olyan, mint cigizni.

Most pedig kérdezd meg: Jobb-e, drágaság? :)

Nem egész.

Nem azt a legrosszabb elfogadni, hogy milyen dolgok történnek velem, hanem a hatásukat. Annyiszor néztem az égre, s kérdeztem, hogy: miért? De ez nem volt a nehéz fele, mert valahogy mindig megértettem, elfogadtam, rendbe hoztam, megoldottam. Az a rossz, ami utána jön. A félelem. 

Kicsi voltam, nyolcadikos, s annyira megbíztam egy idegenben, mint azelőtt senkiben. Elmondtam neki minden titkomat, mert azt mondta, hogy barátok vagyunk, és nem lesz semmi baj. Majd elárult. Kiteregetett mindent mindenkinek, keresztül taposott rajtam, szörnyen megalázott. Olyan kicsi voltam, alig fogtam fel, hogy mi is történt, csak azt éreztem, hogy fáj. Persze túl tettem magam rajta, de a félelem mindig itt van. Félek, hogy ismét jön valaki, s én hibát követek el, s megbízom benne, s ő majd átver. Ennél jobban talán nem is félek semmitől. Mégis... Még mindig hallgatok az ilyen első megérzésekre, hiszek az első benyomásoknak, s alapjáraton bízom az emberekben. Csak így tudom jobban megismerni őket. Aztán, ha még egyszer pofára esek, akkor mindent feladok.

Ami most történt velem, a táskás dolog... alig hiszem el. Nem vagyok képes magabiztosan végigmenni az utcán. Minden egyedül járó alakot két méterre kerülök ki. Az úgy na, megtörtént, valahogy megoldódik, másokkal szörnyebb dolgok történnek nap, mint nap. De ez a félelem... ez nem fog elmúlni egyik napról a másikra. (nem na, nem mennek nekem ezek a dolgok, s kész... nincs is sok értelme tovább kínozni).

Szóval jól voltam. Tényleg. Ennyire talán nem voltam jól az utóbbi időben. Az ennyire, azt jelenti, hogy már fontolgattam az elhatározást. Tehát gondolkodtam azon, hogy milyen lenne. Ami ugye nálam elég nagy lépés már. De ismét földbe döngölt ez az egész. Rég nem voltam ilyen rosszul... Amit vakációban írtam, hogy tudom, hogy át fog szakadni. Na azt most egyetlen vékony cérnaszál tartja, s még az is csodának számít. Mert miért pont most? Hiszen lehet hívott volna, nem? Meg vagyok győződve, hogy igen. Sőt, hívott is, csak.. nem csengett ki. Ebben akarok hinni. S tudom, nem leszek jobban, amíg ő nem vigasztal meg. Szóval a többieknek két hetet mondtam, aztán nem tudom... Talán még várok kicsit.

Csak nagyon félek.